A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülők iskolája. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülők iskolája. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 1., szombat

Tanévkezdés- tanulási nehézséggel

Az új köznevelési törvény életbelépésével sok minden változik a közoktatásban. Nem minden azonnal, hanem több lépcsőben kerül bevezetésbe, majd a járási-megyei hivatalok felállításával.
Fejlesztés szempontjából az idei év úgy kezdődik, mint az előző, a nevelési tanácsadókat érintő változásokat tartalmazó rendelet ugyanis még készül.

Ezért úgy gondoltam, hogy a fejlesztésről szóló cikksorozat elején írok egy jótanács- listát azoknak a szülőknek, akiknek valamilyen tanulási nehézséggel küzd a gyermeke. Remélem hasznos lesz, így általánosságban is, de konkrétabbat is szívesen írok, ha kérdeztek :)
Lássuk tehát:


1. Érdemes egyeztetni a pedagógussal, hogy ő hogyan látja a gyermek fejlődését, iskolai teljesítményét. Tapasztalja-e azokat a problémákat, amit a ti szülők láttok otthon.

2. Ne essetek pánikba! A tanulási problémák időben megkezdett fejlesztés esetén jól javíthatók, nagy százalékban meg is szüntethetők.

3. Forduljatok szakemberhez, aki segít eldönteni, hogy milyen jellegű és mélységű nehézségről van szó. 
A kerületi/települési nevelési tanácsadó szakemberei egy többlépcsős vizsgálat során feltárják a problémát, majd szakvéleményt készítenek, ami kiinduló pontot ad a fejlesztéshez.

4. A nevelési tanácsadó javaslatára a gyermek fejlesztésben részesülhet, illetve bizonyos mentesítéseket kaphat egyes tantárgyak/résztantárgyak értékelése alól a felzárkózás idejére. 

5. A tanulási nehézségek terápiájának alapja a mozgás, ezzel kezdődik a kognitív fejlesztés, vagy ezzel párhuzamosan zajlik. Tájékozódjatok a lehetőségekről!
(A különböző terápiákról a későbbiekben részletesen fogok írni: mi mire való, ki végzi stb. Addig is ha van kérdésetek, írjatok a kommentben, és válaszolok).

6. A lehető leghamarabb vegyétek fel a kapcsolatot a fejlesztővel, dolgozzatok együtt, lehetőség szerint a tanítóval team munkában. A fejlesztés nem akkor lesz hatékony, ha a gyerek heti 2-3 alkalommal eljár a foglalkozásokra hanem, ha az ott tanultakat alkalmazza, és annak megfelelően foglalkoztok vele.

7. Ha a fejlesztő home traininget (otthon, a szülő által végzett, a szakember által előírt terápiát) javasol, gondoljátok végig, hogy tudjátok-e vállalni. Csak azt vállaljátok el, amit teljesíteni is fogtok, mert a félbehagyott terápia többet árt, mint használ. Az otthon végzett terápia azonban új lehetőséget teremt az együttlétre, a gyermek-szülő kapcsolat elmélyítésére, tehát nem csak a tanulási nehézség megoldásában segít, hanem sok más pozitív hozadéka is van, tehát érdemes!

8. A tanulási nehézség a legtöbb esetben nyomot hagy a gyermek személyiségén. Ezért elengedhetetlen, hogy Ti, szülők mellette álljatok, elfogadjátok. Sokat dicsérjetek minden apró eredményért, amit sikerült már elérnie, és ha nehézségbe ütközik, bátorítsátok. Ne feledjétek, a legfontosabb, hogy egészséges, szép és okos, tehát szeretni való! Az aktuális nehézsége nem ő! Ne azonosítsátok tehát őt a problémájával, pláne ne gondoljátok, hogy lustasága, akaratának gyengesége sodorta őt ebbe a helyzetbe. 
Biztos, szerető családi légkörben sokkal jobb prognózisúak a hozzánk kerülő gyerekek!

9. Higgyetek benne, hogy közösen képesek lesztek legyőzni a nehézségeket! Ehhez keressétek meg (a fejlesztővel közösen) gyermeketek erősségeit. Erre támaszkodjatok az iskolai feladatok elvégzésénél. Tehát, ha pl. a hallott szöveget jól érti, de olvasni nehezen tud, olvassatok fel neki, vegyétek fel MP3-ra. Ne azt nézzétek, hogy mit kellene már önállóan tudnia, hanem azt, hogy milyen segédeszközzel lehet majd eljuttatni őt ahhoz a tudáshoz. 
(Ötletekért írhattok, ha konkrét nehézségeitek vannak.)

10. Ne üldözzétek egymást, ne keressetek bűnbakot! Legalább tíz féle elmélet van arról, hogy mi okozhat tanulási nehézséget. Annyi minden, hogy csoda, ha sikerül elkerülni :) Ezért nem érdemes egymást, vagy magunkat okolni azért, ha a gyereknek nem megy a tanulás. Sem mi, sem ő nem tehet róla. Keressük inkább közösen a megoldást!

+1. Bízzatok meg a segítőkben, legyen az pedagógus, pszichológus, fejlesztő. Keressétek ezeket a kapcsolatokat, mert az együttgondolkodás, a kommunikáció segít feloldani a félreértéseket, közelebb viszi a megoldáshoz az embereket, ez pedig mindenképpen jó lesz a gyereknek!









2012. augusztus 27., hétfő

Iskolába megyünk! - Jó tanácsok elsős gyermekek szüleinek



Jövő héten kezdődik az iskola, már nem kell sokat aludni, utána meg már nem lehet :)
A suliban a tanító nénik már dekorálják a termeket, és várják az elsősöket. Otthon biztos glédában állnak a füzetek, megvettétek a táskát, tolltartót, és jobban izgultok már, mint a leendő elsős.

Nagy esemény ez az egész családnak, új élet, új időbeosztás. Többet nem lehet 9 felé beszédülni az óviba, ebéd után szunyókálni, délután csak a dínókról beszélgetni. Ez után korán kelünk, tízórait csomagolunk és egymás után többször is számbavesszük, hogy vajon mindent eltettünk, meg- és aláírtunk, befizettünk, megjegyeztünk.

Előbb-utóbb belerázódik az is, akinek első gyermeke lesz most elsős. Hogy ezt segítsük, álljon itt néhány jó tanács az iskolakezdéshez, a teljesség igénye nélkül.

1. Az újdonsült iskolás tegnap még óvodás volt. Ne várjuk el tőle, hogy egy csapásra betagozódik az oktatási intézmény rendjébe. Az első időkben az újfajta élményektől, a más jellegű tevékenységtől még nagyon el fog fáradni, ezért ha hazaér, biztosítsuk számára a nyugodt légkört, és a megfelelő mennyiségű éjszakai alvást.

2. Attól, mert iskolás lett, még kisgyermek maradt. Ne felejtkezzünk el róla, hogy az ő közege még a játék, a mozgás és a mese. Ne gyötörjük otthon is a sok gyakorlással ezeknek a fontos tevékenységeknek a rovására. Este meséljünk neki minden nap, ezzel az iskolai készségeit is fejlesztjük! Lehet, hogy átmenetileg még jobban igényli a testi közelségünket is, ne habozzunk ölbe venni:)

3. Drága füzetek, mappák, Dínós és Hello Kittys kutyafülék helyett inkább egy dologra költsünk többet: legyen jó minőségű grafit és színes ceruzája. Ezekből a legjobb a vastag, háromszögletű, vagy sokszögű. A Faber-Castell ceruzákon csúszásgátló pöttyök is vannak, ezek még jobbak. Jó szolgálatot tehet a ceruzafogó, ebből is van már többféle, legjobbnak a kis gombóc alakúak három bemélyedéssel az oldalukon. A kisgyermek kezében a csontok és izületek csak fokozatosan érik el az íráshoz szükséges fejlettséget. Így természetes, ha nem minden gyereknek megy még úgy, mint a karikacsapás.

4. A szülő elsősorban maradjon szülő, ne változzon át tanító nénivé! Otthon mindig dicsérje és bátorítsa a gyermek jó próbálkozásait. Ne radírozzátok ki hetvenhetedszer is a krumpli alakú karikákat! Attól nem lesz jobb. Rajzoljatok inkább nagyban: újságpapírra, kinyomott tubus kézkrémbe, tálcára szórt búzadarába. Ettől hamarabb kerek lesz a kör, egyenes a vonal.

5. Tartsatok kapcsolatot a tanítóval! A gyermek fejlődése közös ügyetek, közös érdeketek. Együtt többre juttok! A problémákat érdemes azonnal jelezni és közösen keresni a megoldást. A tanítónak fontos tudni, ha a gyermekkel valami történt az iskolán kívüli életében, ne várjuk el, hogy gondolatolvasóként rájöjjön, hogy miért rosszkedvű esetleg a gyerek, miért szomorkodik.

6. Segítsük a gyermeket a saját dolgainak elvégzésében, felszerelése rendben tartásában! Jó, ha ebben minél hamarabb önálló. Ez nem azt jelenti, hogy elsőben teljesen rá lehet ezt bízni, de felügyelettel egyedül is sok mindenre képes. Ezzel magabiztosabb lesz, ami a társakkal való kapcsolatában, közösségi életében sem hátrány.

7. Mindig hallgassuk meg, amit az iskoláról mesél. Bátorítsuk a tanuláson kívüli tevékenységekben való részvételre, a többi gyerekkel való kapcsolatteremtésre. A "mi újság?" , "mi volt ma az ebéd?" kérdések helyett próbáljuk meg megtudni, hogy érezte magát, milyen volt a napja, hogyan élte meg.

8.  Ahhoz, hogy a tanulásban jól teljesítsen, fontos, hogy az elemibb szükségletei ki legyenek elégítve. Reggelizzen, ne induljon el üres hassal az iskolába, még akkor se, ha be van fizetve tízóraira. Uzsonnát mi csomagoljunk, lehetőség szerint gyümölcsöt, zöldséget is. Innivaló mindig legyen nála, akkor adunk a legtöbbet, ha "csak" vizet adunk! A víz szívódik fel a leghamarabb, segíti az agyműködést. A szomjas gyereknek hamar megfájdul a feje.
Időben kelljünk fel, ne kapkodjunk. Legyen idő elkészülni, bemenni időre az iskolába. Ha késésben vagyunk, olyan feszültséget teremtünk a gyerekben, ami lehetetlenné teszi, hogy az első órán koncentrálni tudjon.

9. Ne siettessük a tanulásban. Kis korukban is eltérő ütemben fejlődtek. Volt aki már 11 hónaposan járt, és mondta ki az első szavát, volt aki csak 14 hónaposan, vagy később. Így lesz ez az iskolában is. Valaki már olvasni is tud, mire elsős lesz, van akinek ez nehezebben megy. Legyünk türelmesek. Nem azon múlik, hogy okos-e vagy sem. De ha csalódottak vagyunk a teljesítménye miatt, hamar elvesszük a kedvét, vagy dacossá tehetjük, és hátat fordít a tanulásnak.

10. Ha úgy érezzük, hogy teljesítménye jóval alacsonyabb az elvárhatónál, nem tud figyelni, nagyon elfárad - annyira, hogy estére már sírós, nyűgös, kérjünk segítséget. A fejlesztőpedagógus meg tudja állapítani, hogy mi áll ennek a hátterében, és időben kezdett fejlesztéssel fel tudja zárkóztatni a gyermeket. Minél hamarabb derül ki a nehézség, annál nagyobb eséllyel orvosolható.

11. Sok szülőtől halljuk, ha a gyermeke nehezen tanul meg írni, olvasni, hogy biztos diszlexiás. Fontos tudni, hogy az olvasás és írás tanulásának folyamatában minden gyerek követhet el diszlexiás jellegű hibákat (pl. tükörképet ír, felcserél betűket, visszafelé olvas stb.) Ezek természetes velejárói a tanulásnak. Akkor kell szakemberhez fordulni, ha ezek a későbbiekben sem tűnnek el, a gyakorlással sem javulnak. Elsős gyermek esetében diszlexia veszélyeztetettségről beszélhetünk. Hogy van-e valóban diszlexiája a gyermeknek, csak az olvasástanulás lezárulta után - tehát a második osztály második felében - mondható ki. Addig nem érdemes ezekkel a szavakkal dobálózni. Már csak azért sem, mert az olvasási nehézséggel küzdő gyermekek csak töredéke az, aki valódi diszlexiás.

A legfontosabb a bizalom: a gyerekben, a tanítóban és magunkban. Az iskola közös kaland, legfontosabb, hogy élvezzük!