2012. december 12., szerda

Tanulói életpálya modell

Rég írtam a blogra. Elsöpörtek a hétköznapok. Marad a téli szünet, akkor kiírom magamból, ami bennem ragadt.
Addig magyarázkodásnak legyen elég annyi, hogy az elmúlt hetekben elkezdődött az iskolák átadása-átvétele, mi meg keressük még a helyünket a rendszerben. Közben igyekszünk úgy dolgozni, hogy szó ne érhesse a ház elejét, bár a törvény és a rendelet között félúton elveszni látszott egy darabon a fonál. Most már csak abban lehetünk biztosak, hogy semmi sem biztos. Amúgy strucc módjára bedugtam a fejem a homokba, és mint a bulldog, megyek csak előre, kézen fogva a gyerekeket. Jobbat úgy sem tehetünk. Ha ez kevés lesz, akkor már úgy is megette a fene.

Most a sok bennem ragadt téma helyett ide másolok egy máshol megjelent írást. Az eredeti az Oktpolcafe-n olvasható, Radó Péter tollából. Elsőre humorosnak tűnik, másodjára már inkább sírjunk, mint nevessünk.
Drága Pistikéim pedig még nem is sejtik, hogy fogaskerekek egy gépezetben...

Íme az írás, ki-ki eméssze a maga tapasztalatai alapján:


Pisti tanulói életpálya modelljéről


Kovács Pisti az óvó nénik kedvence volt: élénk, okos, imádni való rossz kölyök. Néha összetört valamit, néha dulakodott a többiekkel egy-egy játékért, rendszeresen átszökött egy másik csoportba, és ha kimentek az udvarba, mindig utána kellett vinni a sapkáját. Csak a gond volt vele, de lehetetlen volt haragudni rá. Nagycsoportos korában már felismert minden autómárkát és gond nélkül elolvasta a boltok nevét az utcán. (A CBA-t néha ABC-nek olvasta, de ezt tették a szülei is.) 2013 nyarán Pisti betöltötte a hatodik életévét és jogkövető magatartást tanúsítva szeptemberben bevonult az iskolába. Már alig várta.


Blanka néni, a tanító néni is imádta Pistit, de képtelenség volt tanítani miatta. Pisti folyamatosan belebeszélt mindenbe, nem bírt a helyén maradni és mindent megtett, hogy észrevetesse magát. Pisti állandó bohóckodása Blanka néni idegeire ment. Rávett egy fiatal gépészmérnök végzettségű pedagógiai asszisztensként alkalmazott közmunkás fiút, hogy néhány órára üljön be Pisti mellé az utolsó padba, de ez sem sokat javított a helyzeten. Az ötödik órában általában Pisti már nem bohóckodott, hanem hisztizett vagy lefeküdt a földre, szopta az ujját és a kis teherautójával játszott. Hetente háromszor a második órára esett a tornaóra, ezért Pisti az első és második szünetet rohangálás és játék helyett átöltözéssel töltötte. Ezeken a napokon Pistivel különösen nehéz volt. Tornaórán sem mozgott sokat, mert a tornateremben 2-3 osztály tolongott egyszerre. Pisti lelkesen rajzolta az ó és í betűket a pici vonalkák közé, ahová szinte soha nem fértek be, de Pisti azért elégedett volt velük. Mégsem kapott szinte soha napocskákat a füzetébe, mint a többiek. Fejben jól összeadta a számokat és hangosan kiabálta is az eredményt, de nem nagyon ért rá leírni őket a füzetébe, ezért matekórán sem kapott napocskákat.
Blanka néni rávette Pisti szüleit, hogy vigyék el a nevelési tanácsadóba. Ott lelkiismeretesen meg is vizsgálták, és heti egy óra egyéni fejlesztést javasoltak. Mivel ekkor már nem volt külön napközis tanító néni, senki nem tudott vele foglalkozni. Hetente egyszer Blanka néni félreültette Pistit a délutáni órákon és külön gyakoroltatta vele az ó és í betűket. Ezt Pisti nagyon unta. Pisti haragudott a szüleire is, mert nem hittanra, hanem erkölcsre íratták. A bácsi szerint, aki a hittanosokat tanította, Jézuska jobban szereti őket, mint az erkölcstanosokat, ezért karácsonykor biztos szebb ajándékokat hoz majd nekik. A hittanosok állandóan csúfolták az erkölcstanosokat, ezért sok gyereket átírattak a szüleik. Pistit nem, hiába könyörgött.
Pisti félévi bizonyítványában nagyon sok volt a hármas. A második félévben már Blanka néni sem szerette Pistit. Blanka néni mindig nagyon rosszkedvű volt, de senkivel sem kiabált annyit, mint Pistivel. Mivel a többi gyerek tudta, hogy Blanka néni nem szereti Pistit, mert ő a legrosszabb és legbutább, sokat csúfolták és senki nem játszott vele. Emiatt Pisti haragudott rájuk, és ha csak tehette elvett tőlük valamit, hogy sírjanak. Amikor év végén Pisti egyest kapott magyarból Blanka néni elküldte egy szakértői bizottságba, hogy irányítsák át sni-be, de nem lehetett, mert nem volt elég alacsony az intelligencia hányadosa. Azt mondták, hogy jól tud olvasni, csak írni nem tud jól.
Utána alsóban már nem bukott többször, mert Blanka néni elment kozmetikusnak, Dóra néni, aki a helyére jött, pedig nem buktatott meg senkit. Igaz, nem is kiabált, ha Pisti rossz volt vagy nem csinált leckét. Pisti mégis félt Dóra nénitől. Másodikos korában Pisti otthon a számítógépen már nagyon gyorsan írt és ott senki nem javítgatta a helyesírási hibáit. Az iskolát már nagyon utálta.
Amikor 2017-ben felsős lett, összevont osztályba került, mert a jobb tanulók, akiket fizetős egyetemre szántak elmentek nyolcosztályos egyházi gimnáziumba. Pisti általános tagozatos osztályát a gyengébbekből rakták össze, akik jól elvoltak, mert nem vártak tőlük sokat. Pisti tanulás nélkül is megkapta a hármast a legtöbb tantárgyból. Egyetlen tantárgyból volt csak ötöse, informatikából, amit hatodiktól kezdtek el tanulni. Szerencséje volt, mert az informatikát tanító nyugdíjas matektanárt nem zavarta, hogy Pisti mindent sokkal jobban tud nála. Ha valamit a tanár nem tudott Pisti segített neki, cserébe használhatta az iskola gépeit és hazavihetett minden szoftvert, amit az iskola ingyen megkapott. Hetedikben félévkor ennek is vége lett, mert a tankerület átvitette az egyetlen virtuális valóság interface-t egy másik iskolába, Pisti sulijában csak ócska lapos monitorok és több mint tízéves lerobbant digitális táblák maradtak. Az összes többi tárgyból ketteseket és hármasokat kapott.
Ötödikes korában Pisti elkezdett focizni, de nem csinálta sokáig, mert az egész napos iskola miatt állandóan elkésett az edzésről. Hatodiktól délután járt fizetős külön angolra, amit az iskolában tartott egy tanárnő egy másik közeli iskolából. Egy darabig járt fizetős úszásra is kora reggelenként, de azt csak egy rövid ideig tudták fizetni a szülei. Pisti felsős korára már lehiggadt, az iskolát végigunatkozta és utálta a tanárait. Mivel megtanulta néma gesztusokkal kimutatni az utálatát az érzés kölcsönös volt.
Hetediktől a szülei erősen a sarkában voltak, hogy tanuljon jobban, ha azt akarja, hogy felvegyék egy szakiskolába és nem akar hídosztályba kerülni, mint olyan sokan az osztályában, akiket felsőben kibuktattak. Pisti nem volt meggyőződve arról, hogy még három évig iskolába akar járni, de az a szakiskola mellett szólt, hogy ott már csak heti 12 órája lett volna, abból is öt a tesi. Végül is bejutott egy kereskedelmi szakiskolába, ami sokban hasonlított az általános sulihoz, mert ott sem vártak tőle semmit. Ideje nagy részére valamelyik CBA-ba rakta ki a suli, ahol árufeltöltést csinált és takarított. Pisti gyorsan rájött, hogy árufeltöltést akkor is csinálhat, ha nincs meg a szakiskolai papírja. Amint betöltötte a 16-ot, otthagyta a sulit. Állást viszont egyetlen boltban sem kapott, mert már fizetni kellett volna neki a minimálbért. Maradt a közmunka a kertészetnél vagy a vízműveknél.
Pisti 18 éves korára meg volt győződve arról, hogy minden jó állást a zsidók kapnak és azért nincs pénze az államnak munkanélküli segélyre, mert el kell tartani a cigányokat és a nyuggereket. Intelligens volt, torrentoldalakról letöltött interaktív filmek nézése közben tökéletesen megtanult angolul és mindenkit levert, aki belekötött. Egy nemzeti önvédelmi körben nagyon jól megtanult számszeríjjal lőni, ami komoly tekintéllyel ruházta fel. Barátnője nem volt, alkalmi kapcsolatai mind a neten jöttek össze.
2026-ban, 19 éves korában Pisti átszökött a szlovák-magyar határon, elbuszozott Londonba és az EU Magyar Menekült Programján keresztül megszerezte a munkavállalási engedélyt. Csak a kis teherautóját és a netpad-jét vitte magával. Londonban beállt egy indiai boltjába egy nemzeti önvédelmi körös haverja mellé. Intézte az online rendeléseket és feltöltötte a polcokat
.

2012. november 5., hétfő

Mi lesz velük a felsőben???

Mostani bejegyzésem egy olyan témát érint, ami évek óta a legnagyobb nehézséget okozza számomra az iskolai fejlesztő munkában. Apropója egy mai levél, melyet az egyik édesanyától kaptam. De említhetném egy másik szülővel folytatott telefonbeszélgetésem, egy harmadikkal lezajlott fogadóórát stb. stb. Minden napos problémáról van ugyanis szó: a sorozatos egyesekről a felső tagozatban.


A hozzám járó gyerekek zöme 3. osztályos kora körül kap szakvéleményt. Addig prevenciós fejlesztést kap, vagy egyszerűen a tanító néni korrepetálja, a szülő gyakorol vele otthon. Az első visszaesés tehát a harmadik évfolyamon jelentkezik, amikor a tananyag már hosszabb lélegzetű, az olvasást, írást, számolást alapkészségként használó gyerekre méretezett. Sokat kell olvasni, sokat kell írni, és mindeközben érteni is, amit csinál.
Ekkor lehet először jelentősebben lemaradni a kortársaktól. 
Az ilyenkor megszülető szakvélemény azonban még nagyon jókor érkezik:
- a fejlesztőpedagógus az alapkészségek fejlesztését egy olyan életkorban kezdheti meg, amikor ezek még jól fejleszthetőek,
- a tanító nénik még toleránsabbak a problémával szemben, mert nem sürgeti őket annyira az idő. Ugyanazzal az osztállyal vannak, tehát meg tudják oldani, hogy egy-egy lemaradó gyerek a következő tanórán fejezze be a munkáját. Van lehetőségük egyéni korrepetálásra. Szorosabb kapcsolatot ápolnak a szülőkkel, így ismerik a család nehézségeit a gyermek tanulásával kapcsolatban, és pozitívan értékelik az otthoni erőfeszítéseket, ezáltal megértőbbek a gyerekkel.
- az alsóban még az alapfunkciók megerősítése a cél, a gyerekek sokszor ismételnek, és számos tanulásmódszertani segítséget kapnak a tanítótól az önálló munkavégzéshez. 
- a munkafüzetek nagyon hasonló algoritmus szerint épülnek fel, a gyerekek rátanulnak, hogy mit várnak el tőlük az egyes feladattipusokban.

Ebben a kedvezőbb klímában szerencsére néhány tanítvány nehézsége (feltéve, hogy nem súlyosabb zavar volt a háttérben), rendeződik a felső tagozatra.
De a csoportomba ekkor lépnek a helyükre azok, akiknél az ötödik osztályban derülnek ki a nehézségek. Ők azok, akik elég okosak ahhoz, hogy eddig remekül - és szinte észrevétlenül - kompenzálták a hiányosságaikat, de a felsőben hirtelen megnövekedett tananyag, és a változó feltételrendszer miatt, ezt már nem bírják energiával.

Felső tagozatban a fejlesztő egy folyamatos dilemmával találja szembe magát:
- fejlesszen vagy korrepetáljon?
Az első a dolga, a másodikhoz nem is ért, mégis a gyerek fényévekkel távolodik a tananyagtól, és az idő sürget. Jönnek a rossz jegyek csőstül. Elégedetlen a tanár, ideges a szülő, a gyerek önbizalma a béka feneke alatt.
Korrepetálás vagy van, vagy nincs az iskolában, az utóbbi években inkább ez utóbbi a jellemző.
Ekkor aztán bedobja magát a fejlesztőpedagógus is, különösen, amikor már szorít a hurok. Próbálkozunk tanulásmódszertani segítséget adni, de ha kell, korrepetálunk némileg fejlesztősre véve a figurát. Legutóbb például kémiai alapfogalmakból készítettem a lerobbant csapatnak egy szünet alatt memory játékot, így hirtelen megint megügyesedtem a rég feledett endoterm és exoterm folyamatokban :)

Legutóbb egy konferencián az egyik főiskolai tanár előadó is azt emlegette, hogy sajnos szinte törvényszerű a hetedik-nyolcadik osztályban elkövetkező mélyrepülés. Én is ezt látom.

Ott már olyan erős a külső kényszer, jön a felvételi, hogy a tanóra már ennek a szemléletnek a jegyében telik. Szó sincs és idő sincs a differenciálásra, mindenki egyformán egyformát, aki bírja, bírja, aki nem.....

Igaz: a felvételi mindenkinek egyforma, a verseny kiélezett. Vagy nem? Hiszen alig van gyerek! Az iskolák lasszóval halásszák őket, hogy megmaradhassanak az osztályok.
Leszámítva a jó nevű elit gimnáziumokat, nem feltétlenül igaz, hogy mindenhová nehéz bekerülni. 

Így még fontosabbá válhatna az, hogy a gyerek-szülő-tanár-fejlesztőpedagógus közös megbeszélése alapján szülessen meg a döntés, hová kerül a gyerek. Ha ezt reálisan sikerül meghozni, akkor talán több lehetőség adódik, hogy ennek a közös döntésnek megfelelően készítsük fel a gyereket a továbbtanulásra. 

A kulcsszó az egyéni differenciálás: a tanításban, a pályaválasztásban, a gyermekkel való bánásmódban. Csak így lehet elérni, hogy ne csússzon le a felső tagozat végére. 

Ez persze nem oldja meg teljesen a problémát, hiszen nem fog a gyerek könnyebben tanulni. De a közös cél érdekében talán tud még mozgósítani maga is nagyobb energiákat, illetve érzi a szándékot a többi fél részéről is.
A tanulási zavar és a tanulási nehézség nem egyedül a gyerek problémája. Sajnos ez az állapot mindenkitől sokkal nagyobb erőfeszítést kíván, mintha a gyerek könnyen tanulna.
Sosem lehet őket igazán magukra hagyni a tanulásban. A szülőnek kísérnie kell őt, mellette lenni, struktúrálni az idejét és a munkáját.
A gyerek erre nem képes. Fogalma nincs arról, hogyan tanuljon, és ha nehezen olvas, akkor még eszköze sincs rá.
Ezért a szülő és a pedagógus sose a gyerek életkora szerint határozza meg a segítség fokát és mennyiségét, hanem a gyerek tanulási állapota szerint. Ha nem tud olvasni, fel kell neki olvasni a tankönyvi szöveget. Ha a szövegértés károsodott, el kell magyarázni. Ha az emlékezettel van gond, több csatornát behozva, többszörös megerősítéssel segíteni a bevésést. (auditiv, vizuális, mozgásos stb.)
Valami majd csak beválik, érdemes kísérletezni. Ha van fejlesztőpedagógus, tud konkrét ötletekkel is segíteni, hiszen a részképesség vizsgálatok kirajzolják a gyerek kognitív profilját. 

Ez nagyon megterhelő, egy ember nem is bír vele. Muszáj elfogadni a szülőtárs, a nagyszülők, rokonok, ismerősök (ha ők nem csatasorba állíthatók: korrepetitorok) segítségét, és beosztani a feladatokat.
Együttműködni, ahogy jó esetben együttműködik a gyerek érdekében az iskolában is a fejlesztőpedagógus, a tanító a tanár, a napközis kolléga stb.
Kemény évek ezek, de később meg van az eredménye. 

A pedagógus részéről is többletmunkával jár az egyéni bánásmód szerinti oktatás. De többlettel jár az is, ha a gyerek megbukik. Azzal is van macera. 

Nagyon hiszek abban, hogy az első rossz jegyek megjelenésekor már induljon el a szaktanár és a szülő között is a kommunikáció, hiszen a gyors beavatkozás a rossz jegyek halmozódásának is elejét veszi. Ez a közös gondolkodás jó lehet arra is, hogy feltárják a gyerek erős oldalát, és arra támaszkodva kérje a pedagógus számon a tananyagot, lehetőleg gyakrabban és kisebb lépésekben.

Természetesen nem elhanyagolható tényező maga a gyermek, akinek szintén nagy szorgalommal kell tanulnia,  mindig többet, mint társainak. De sok sikertörténet jelzi, hogy így együtt, van ennek értelme!

2012. november 1., csütörtök

Az iskola és az autoritás

Őszi szünet 4. napja van, esik szakadatlan az eső. Végre eljött az ideje egy kis kora esti bevackolódásnak. 
Voltak ötleteim, hónapok óta vágyom egy ilyen fél délutánra.
Így megnéztem végre a Summerhill című filmet (legalább két éve halogatom), és elkezdtem olvasni  Herbert R. Kohl: The open classroom - A practical guide to a new way of teaching c. könyvét.
Ó, nekem ezek nagyon bejönnek, régóta érzem az ereimben a forradalom lüktetését- de sajna mindig csak a kávés pohárban kavarok hullámokat!
És hány éve beszélgetünk arról a kollégákkal, hogy kellene már csinálni egy rendes iskolát, és mindig megállapítjuk, hogy a lottónyeremény hiányzik már csak. Vagy lehet, hogy mi is hiányzunk még a saját életünkből? Mi is megtanultuk, hogy mit vár tőlünk az autoritás?
Szerintem a pedagógus társadalom még az átlag honpolgárhoz képest is nagyobb alkalmazkodókból áll. Igazi kaméleonok vagyunk, felvesszük a környezetünk színét, hátha akkor kellő nyugalommal végezhetjük a dolgunkat, vagy legalábbis azt, amit annak hiszünk. 
Mert ugye az osztályteremben mi vagyunk a mini-autoritás, ahol végre mi érezhetjük magunkat totálisan kompetensnek. Ja, hogy a gyerekek kárára? Az nem baj, ők is megtanulják hamar, elég megnézni, hogy gyepálják egymást az udvaron a napköziben.
Lássuk csak, hová kell megfelelnie az átlag magyar pedagógusnak:
- tanterv, pedagógiai program
- tankönyvek, munkafüzetek, mint a tartalmi szabályozás megjelenítői
- kimeneti mérések (jaj neked, ha az osztályod az x százalék alatt teljesít!)
- különböző autoriter személyek és szervezetek: munkaközösségvezető, igazgatóhelyettesek, igazgató, fenntartó, minisztérium - mind szakmai, mind közszolgai mivoltodban
- saját magunk autoritásba vetett hite, amit évtizedek alatt sikerült tökéletesen elsajátítanunk a saját oktatásunk, neveltetésünk által.
- ehhez hamarosan hozzátehetjük a szakfelügyelőt (inspector), már előre meg is akarunk neki felelni, tőle függ majd a betevő falat...
És ez így megy évszázadok óta.
Itt van az ellenpélda: reformpedagógiák, pl. Summerhill.
Azt tanítják, a tanár is ember (ne gondoljátok, hogy ez természetes, a diákjaink például egyáltalán nem hiszik, hogy nekünk az iskolán kívül is van életünk), vannak érzései, elgondolásai, elvei. Azt tanítják, a diák is ember, vannak érzései, elgondolásai, elvei. Egyik sem ér többet a másiknál. Az iskolában nem a hierarchia, az autoritás kifejezése, a másik részéről pedig ennek elfogadása kell legyen, ami közös munkára sarkall, hanem a közös hit abban, amit ott felnőtt és gyermek együtt létrehoz.
Az autoriternek nem az engedékeny, a laissez-faire az ellentéte, hanem a demokratikus, a konszenzuson alapuló.
Olvastam egy cikket a mai fogyasztóról, amit a marketing szakemberek naprakészen vizsgálnak: a mai fogyasztó részt vesz, beleszól, alakít.
A mai fogyasztó az internetes társadalomban él, ahol kifejezheti véleményét, természetesen rögtön az ellenvéleményét is. Beleszól, hozzászól, válogat, megjegyez. Preferenciáit a közösségi oldalakon közzéteszi, és ezt a közösség véleményezi. Kommunikáció-alapú a világ.
Ehhez képest az iskola még mindig ott tart, ahol eddig. Változásnak jele nincs (pláne nem az új köznevelési törvénnyel).
Autoritás-alapú. Csak azzal tud mit kezdeni, amit meg tud mérni. Már pedig a lényeg nem ott van. 
Az enyémeket megméri: lemaradó, nehézséggel, zavarral küzdő, bukdácsoló, magatartási problémái vannak, nem tud beilleszkedni. A nagy igyekezetben, hogy megmentsük a lelküket a frusztrálódástól, mi is megmérjük őket: adunk is erről szakvéleményt. Így elnézőbb lesz velük az iskola. Csak éppen lejjebb csusszannak a hierarchiában, és az iskolában - a mérhető eredmények bűvöletében - kevés lesz a szándék a megtartásukra, a felemelésükre.
Mert hát ott a fejük fölött az autoritás. 
Álmaim iskolája Summerhill, ahol sok mindent másképp csinálnék, mint ahogy van. Mert ugye a demokráciában nekem is lehetne ott egy szavazatom. Aztán a gyerekek lehet, hogy leszavaznának :)

2012. október 24., szerda

Ezt nézzétek!


Már régóta meg akarom mutatni nektek Valentina blogját, aki egy fiatal, olasz óvónéni. Nagyon kreatív és nagyon elszánt: időt, eszközt és munkát nem kímélve alkot, a csoportjába járó gyerekek örömére.
Hja, ha nekem ilyen óvónénim lehetett volna... de az iskola sem törekedett a kreativitásom kibontakoztatására, egy 1640 fős általános iskola g osztályában harmincadmagammal  ugye erre kevés is volt az esély. Így van, hogy a kreativitásom nulla, de van némi kézügyességem, így mások ötleteit remekül meg tudom valósítani.
Valentinának távoli csodálója vagyok. Ő aztán mindent megtesz, hogy a gyerekek ne unatkozzanak. A minap  például hozott néhány zsák őszi falevelet, hadd hemperegjenek a kicsinyek, otthon nem biztos, hogy lehet, mert koszos lesz a gatyó.
A blog olaszul van, de minden alkotás részletesen fotózva, így biztosan nekiláthattok. Már itt vannak az adventi dekorációk, és tavalyról is van jó sok használható ötlet.
Jó barkácsolást!

Az oldalt itt találjátok:
http://laclassedellamaestravalentina.blogspot.hu/

2012. október 23., kedd

Okosít a torna? - okosító torna



Tanulási nehézség, magatartási problémák, beilleszkedési nehézségek. A fejlesztőpedagógus mindennapjait ezekkel a jellemzőkkel hozzá forduló gyerekek fejlesztése, terápiája teszi ki. Számos módszerrel végezzük a munkánkat, mindenki azzal, amire képesítése feljogosítja, illetve amelyik módszert specifikus képzésen elsajátította.

A tanulási nehézségek prevenciójában és terápiájában elengedhetetlen alap a mozgásfejlesztés. Sok szülő először nem is érti, hogy miért van rá szükség, hiszen hogy lesz abból olvasás, ha a gyerek egy szőnyegen gurul ide-oda.

A mozgásterápiák abból a közös elvből indulnak el, hogy az idegrendszer a mozgáson és az egyensúlyi rendszeren keresztül szerveződik. A gyermek első nyelve a mozgás, ezen keresztül érintkezik a világgal és ezen keresztül ismeri azt meg. Ahogy ügyesedik a mozgása, úgy fedez fel egyre nagyobb részt az őt körülvevő környezetből.
Mozgásfejlődése a törzsfejlődés folyamatát ismétli: a fejemeléstől kezdve a forduláson, majd a kúszás-mászáson át jut el a felegyenesedésig, a járásig, azaz a gravitáció legyőzéséig.
A mozgásfejlődés minden gyermeknél ugyanazt a fejlődési ívet járja be, egyénileg eltérő időhatárokon belül, mégis egy jól meghatározható időszakon belül. A lassabban fejlődő gyerek, vagy az egyes szakaszokat átugró gyermek potenciálisan veszélyeztetett a később kialakuló tanulási nehézségek szempontjából, de mivel az agy rendkívül plasztikus a gyermekkorban, így egyes funkciókat átvehetnek más területek, így több tényező együttes előfordulása vezet általában a későbbi valós zavarokhoz. Mindenesetre, a mozgásfejlődés rendellenességének oka és következménye van.
A csecsemő- és kisgyermekkorban zajlik az elemi mozgások kifejlődése, a funkcionális mozgások begyakorlása. Először a nagymozgások fejlődnek, később kapcsolódnak be a finommozgások.
A mozgásfejlődés mellett párhuzamosan zajlik a beszédfejlődés. A beszédprodukció is mozgásos tevékenység, csakúgy mint a később megtanulandó írás és olvasás.
Az iskolaérettség eléréséhez a mozgásfejlettség megfelelő szintje elengedhetetlen.

A fejlődés rendellenességei a következő problémákat okozhatják:

  1. Tanulási problémák.

    1.1. Részképesség-zavarok
    1.1.1. Hyperaktivitás
    1.1.2. Kognitív funkciók zavarai
    • Percepció zavarai
    • Figyelem zavarai
    • Emlékezés zavarai
    • Gondolkodás zavarai
    1.1.3. Motórium zavarai
    • Izomtónus zavarai
    • Nagymozgások zavarai
    • Finom motorika zavarai
    • Cselekvéstervezés irányításának zavarai
    1.2. Komplex tanulási problémák
    1.2.1. Diszlexia
    1.2.2. Diszgráfia
    1.2.3. Diszkalkulia
    1.2.4. Hypermotilitás
  2. Viselkedési zavarok.
    2.1. Agresszivitás
    2.2. Szorongás
    2.3. Beilleszkedési zavarok

A mozgásfejlődés fent említett folyamatát vizsgálja minden mozgásterápiás eljárás. Azt keresi, hogy van-e valamilyen elmaradás, a mozgás fejlődése során kialakult-e egy koordinált, jól egyensúlyozott, nem kompenzált természetes mozgás, és a hozzá kapcsolódó egyéb funkciók (érzékelés, észlelés) összhangban működnek-e vele, azaz milyen a gyermek szenzomotoros idegrendszeri fejlettsége.
A vizsgálathoz minden terápiás eljárásnak saját protokollja van, amit szintén a megfelelően képzett terapeuta betart.

A különböző életkorú gyerekeket, különböző eljárásokkal vizsgáljuk, illetve különféle mozgásterápiát javaslunk neki életkora,  nehézségei, esetleges elmaradásai függvényében.
Lemaradásban lévő gyermekeknél a megfelelő időben végzett intenzív mozgásfejlesztés csökkenti, esetenként meg is szüntetheti a nehézségeket. Mindez természetesen attól is függ, hogy milyen módszerrel, milyen rendszeresen végzik a terápiát, illetve a fejlesztés még olyan időszakban történjék, amikor az idegrendszer még újraszervezhető.
A mozgásterápiás eljárások normál fejlődésmenetű gyermek esetében is alkalmazhatók, hiszen egy tudatosabb, magasabb szintű mozgáskontroll pozitív hozadékú az ő esetükben is.

Ma Magyarországon számos terápiás lehetőség elérhető (földrajzilag sajnos nem egyenletes eloszlásban, és nem is mindig párhuzamosan).
Ebben a bejegyzésben a legelérhetőbb terápiás lehetőségeket veszem számba, a teljesség igénye nélkül, röviden.
A későbbiekben részletesen is írok majd külön bejegyzéseket arról, hogy milyen problémára melyik terápia ajánlható, illetve a szülők számára mit kell tudni az egyes terápiák alatt zajló folyamatokban, a gyerekben kialakuló esetleges regresszív tünetekről.


1. Katona-módszer
dr. Katona Ferenc neurológus professzor által kidolgozott módszer, mely a korai fejlesztésben, idegrendszeri károsodással született gyermekeknél alkalmazott. Alapelve, hogy a csecsemőnek végig kell mennie a csak az emberre jellemző (humánspecifikus) mozgássoron, ezáltal válik majd képessé a magasabb idegrendszeri funkciót igénylő bonyolultabb, finommotoros tevékenységre, mint az írás és olvasás is.
A terápia során ezen a mozgássorozaton viszik végig újra a csecsemőt.
2. Dévény-féle manuálterápia
Szintén a korai fejlesztésben alkalmazott módszer. Speciálisan képzett gyógytornász szakemberek manuális módszerrel, masszírozással állítják helyre az izmok és inak kóros állapotát, ezzel lehetővé téve a nem megfelelő mozgásos tevékenység végrehajtását. A cél itt is az idegrendszeri kapcsolatok újraszervezése, idegi kapcsolatok kiépítése a születés utáni időszakban még rendelkezésre álló tartalék idegsejtek aktivizálásával.
3. Ayres-terápia
Szenzoros terápia, ahol a gyermek különböző eszközökön elsősorban az egyensúlyi rendszert, az érzékszerveket ingerlő mozgásos feladatokat végez. A terápia non-direktív, ezért általában kisebb, szorongó, bátortalan gyerekeknél alkalmazzák. A terapeuták között sok a pszichológus.
4. INPP
A csecsemőkorban le nem épült, fennmaradt reflexek leépítésére szolgáló mozgásterápia. Jelenleg Magyarországon csoportos (iskolai) keretek között alkalmazható. Egyéni terápia végzésére a módszer hazai meghonosítója Zweegman-Kocsis Magda jogosult. A csoportos terápián akár nagyobb létszámú gyerekcsoport is végezheti a gyakorlatokat, melyek a csecsemőkori mozgásfejlődés szakaszait elemeire bontva tartalmazzák. Napi rendszerességgel kell végezni a gyakorlatokat, kb. 1 tanéven keresztül.
5. Alapozó terápia
A Doman-Delacato módszer alapján dr. Marton-Dévényi Éva által továbbfejlesztett módszer szintén az elemi mozgások újratanításával dolgozik. A gyakorlatok megadott sorrendben a csecsemőkori mozgásfejlődést követik: (fejemelés - fordítás - hason fekvő homorítás - úszómozdulat - kúszás - mászás - felülés - járás - guggolás - ugrás - szökdelések - dominancia megválasztásának és begyakorlása) A terápia általában csoportos, heti 3-szor 2 óra időtartamú. 
6. Lakatos Katalin féle TSMT (Tervezett szenzomotoros tréning)
A terápia során a gyermekek egyre nehezedő, előre megtervezett mozgásos feladatsorokat hajtanak végre, melyek célja az idegrendszer újraszervezése, az elemi mozgások, az egyensúlyi rendszer, a téri észlelés, a dominancia kialakítása, a hiányok pótlása. A terápia során általában heti két alkalommal, kis csoportos keretben zajlanak a foglalkozások.
7. Porkolábné Balogh Katalin- komplex prevenciós mozgásprogram
A fejlesztőpedagógia alapjainak letétele fúződik Porlolábné Balogh Katalin nevéhez. Munkássága elsősorban az óvodáskori prevenció kialakításában jelentős, így mozgásprogramját elsősorban óvodákban, vagy fejlesztőpedagógusok által tartott óvodás prevenciós foglalkozásokon alkalmazzák, általában kiscsoportos keretben. 

Ma számos művelődési ház, játszóház kínál óvis tornát, baba tornát, különböző zenés-mozgásos programot. Ezek nem egyenlőek a mozgásterápiás foglalkozásokkal, hiszen ott nagy létszámú csoportban, azonos programon vesznek részt a gyerekek, életkoruktól, mozgásfejlettségüktől, idegrendszeri érettségüktől függetlenül. Ezzel szemben a mozgásterápia egyénre szabott, vizsgálati eredményeken alapuló diagnózisra épül. Megadott időre kialakított egyéni fejlesztési terv alapján összeállított feladatsorokból áll, legalább 1-3 hónapra szóló terápiás időszak megtervezésével. 
Hatása mélyebb szintre hat, ezért okozhat átmeneti zavarokat a gyermek érzelmi-akarati életében,  megszakítása akár negatív következményekkel is járhat. Emiatt fontos, hogy megfelelően képzett szakember végezze.

2012. október 20., szombat

Még élek:)




Nagyon-nagyon régen nem írtam új bejegyzést a blogra. Ez idő alatt sem tétlenkedtem, hanem rengeteget dolgoztam, és ezáltal számos élménnyel gyarapodtam. Pozitív és negatív egyaránt van közöttük, persze a végkicsengés mindig pozitív, különben nem lenne értelme holnap felkelni :)

A sok élmény aztán úgy kavarog az emberben, mint a hópihék a szélben, az sem tudom, melyik után kapjak.
Az idei év nehezen indult, a törvényi változások vicces helyzeteket teremtettek, de mi dolgozunk rendületlenül. Feladatunk a feladat ellátása, vagy a feladat kipipálása? Ezt nem tudnám megmondani. A rászoruló gyerek sok, mi kevesen vagyunk, bővítésre most sincs lehetőség. Így lehetséges, hogy már megint közel 60 gyerek jár hozzám fejlesztésre, ami lássuk be, heti 21 órában nonszensz.
Közben itt a mindennapi testnevelés, etika, ilyen és olyan szakórák, ami azt eredményezi, hogy délután még 8. órában is elfoglaltak  a gyerekek. Alig tudok időpontot egyeztetni, az órarendem permanens alakulásban van. Lassan feladom, várom a gyerekeket akkor és abban a felállásban, amikor és akivel éppen arra járnak... Majd differenciálok:)
Azért nem panaszkodom, a gyerekek megvannak, és ez örömmel tölt el. Folytatom a kultúrmissziómat is: új könyveimből olvasok fel, remélem, valahogy még rákapnak az olvasás ízére. Színházba is készülök velük, meglátjuk mi lesz belőle, majd beszámolok róla, ha összejön. Ültetgetem a magocskákat, meglátjuk, kibújnak-e a földből.

Örömöm így is van sok, így most ezekből szemezgetek:
- Régi és új tanítványok sokszínű egyvelege, mindenkit másért lehet szeretni, és mással tudnak az agyamra menni :)
- SNI gyerek nagy-nagy sikere az iskolai évfordulón, köszönöm neki, hogy az "én gyerekem".
- Jól alakuló csoportfoglalkozás kamaszokkal, igazi kamaszos lendülettel.
- Már van tükörtáblám, kedves karbantartó kolléga jóvoltából, hála neki.
- Még kedvesebb kollégám pozitív visszajelzése az egyik gyerkőcömről, aki az utóbbi egy évben rengeteget fejlődött - kibújt a csigaházból és analfabétából írástudóvá kezd válni.
- Rám figyelő nagy szemek, mosolyra húzódó szájak.
- Facebookos feladatbankom elindulása, és kezdeti döcögés utáni még csikorgó-nyikorgó működése.
- A Mocorgóház idei beindulása, újabb lehetőség a tanulásra és fejlődésre, új világ nyílik a picikkel.
- Szokásos de mindig értékelt megtartó ereje a munkacsoportunknak.
- Együtt gondolkodás, egyszerre rezdülés.
- Jókedvű reggelek, fáradt délutánok, de nem érzem nyűgnek, amit csinálok, ez ajándék.

Mindeközben sok téma megfordult az agyamban, amiről írni szeretnék, így nekilátok az írásnak és igyekszem  ilyen nagy szünetek nélkül folyamatosan vezetni a blogomat. (Ez még nem újévi fogadalom, és a fogadalmaim betartásával eddig is voltak nehézségek, gyaníthatóan ezután is lesznek:)
De meglepetéssel tapasztaltam, hogy vannak olvasóim, ez pedig már kötelez.



2012. szeptember 19., szerda

Rózsák és könyvek

Nagy rajongója vagyok az olasz irodalomnak, műfaji tekintetben mindenevő: Dantétól Bariccoig, Assisi Szt. Ferenctől Susanna Tamaroig. Szerencsémre eredetiben olvasom műveiket, így van szerencsém az itthon kevésbé ismert íróktól is szemezgetni.
Most Alessandro D'Avenia a kedvencem, aki egy 32 éves milanói középiskolai latin és olasz irodalom tanár. Két könyve jelent meg eddig, ebből az első magyarul is. Címe: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér. Kamaszokról szól kamaszoknak, és nekünk, akik pedagógusként, szülőként próbáljuk megérteni gyerekeinket. 
Alessandro könyvei mellett rendszeresen publikál, blogot is vezet: Prof.2.0 néven. (http://www.profduepuntozero.it)
Rendszeres olvasója vagyok, mert az oktatással, neveléssel kapcsolatos, nagy szenvedéllyel és éleslátással megfogalmazott gondolatai fontosak számomra. Szívemből beszél, de ő, az író sokkal szebben meg tudja őket fogalmazni. Továbbgondolásra késztetnek, felráznak, nem hagynak nyugodni.
Kértem, hogy járuljon hozzá, hogy megosszam az olaszul nem tudó magyar kollégákkal, szülőkkel is ezeket a gondolatokat, így ezt az ő írásbeli engedélyével teszem most meg.

Legutóbbi írásában Alessandro egy könyvet ajánl a figyelmünkbe: nem mai darab. Aldous Huxley Szép új világ című műve 1932-ben jelent meg. Sosem volt aktuálisabb, mint manapság.
Első fejezetében megismerhetjük azt a laboratóriumban megalkotott Világállamot, ahol a jelszó a közösség, az azonosság és az állandóság. Az embert,mint tömegcikket kezelik, nevelésük helyett kondicionálásuk zajlik. Cél a fogyasztó ember, aki érzelmeit, vágyait elnyomva uniformizált lélekként működik egy uniformizált világban.
Kondicionálásuk során, mikor könyvekkel és rózsaszirmokkal találkoznak, fájdalom éri őket, így tanítják meg őket arra, hogy tartsák magukat távol a tudástól és a természettől. Így lesznek érzelem és gondolkodásmentes, irányítható robotok.

Alessandro D'Avenia nekünk szegezi a kérdést: hogyan működnek a mai iskolák? Hogyan zajlanak a mai tanórák? Szókratész vitatkozva nevelte tanítványait. Ma néhány ezer évvel később, vajon kíváncsiak vagyunk-e a gyerekek gondolataira, vagy inkább csak arra, hogy fel tudják-e mondani a bebiflázott anyagot? Változott-e valami az elmúlt évtizedben, kompetencia alapú oktatás ide vagy oda?

Klasszikus tanóra (ma volt szerencsém végig ülni egy ilyet, a helyszín és az időpont, a tanár és az osztály irreleváns, ezer másik helyen lehettem volna): mi volt a házi feladat? Zöld ceruza, javít. Eredmény? Kinek lett mind jó? Feladat: mf. x.oldal y. feladat. Megold. Zöld ceruza, ellenőriz. Kinek lett jó? Kevés! Csak ennyinek??? Akkor írjuk fel a táblára a megoldást. Így kell csinálni. Értitek? Ki nem érti? (Mind ül csöndben és lapít...)

Egyszer nem hangzott el a "miért? a hogyan gondolkodtál? hogy jutottál erre a megoldásra? bizonyítsd be, hogy a te megoldásod a jó!"  mondatok bármelyike!!

Alessadro D'Avenia mozgalmat indított Olaszországban, "Rózsák és Könyvek" néven. Az élményt akarja visszaadni növendékeinek: a természetben és a könyvekben fellelhető élményeket, az önálló tapasztalatszerzés, az önálló gondolkodás fejlesztésére. Célja, hogy mások történeteinek megismerésével hozzájuttassa a gyerekeket saját maguk megismeréséhez. Csatlakozhatunk hozzá mi is!
Véleménye szerint a tanár-szülő-diák háromszöge az egyetlen olyan szerelmi háromszög, mely mindenkinek jó! Ebben a körben, ha év elején megszületik egy közös együttműködés, egy közös irány, akkor a tanár nem osztályozógép, a szülő nem kliens, a gyerek nem hallgató lesz, hanem mindenki főszereplője egy közösen megírt történetnek.
Ehhez a következőket javasolja: ne félévkor és év végén tartsunk fogadóórát, amikor már csak az eredmények felsorolása marad a klasszikus zárszóval: jó esze van, de lusta használni:) 
Kezdjük az évet fogadóórával, ahol ott van mind a három fél (gyerek is!) Beszéljük át, mi lehet a közös elérendő cél, ki mit tesz ehhez, ki mit vállal ebből. Jobban halad a csónak, ha egy irányba evezünk.
A tanév során válasszon ki minden tanár öt gyereket, akivel három havonta szabadon beszélget másfél órát. ez egy tanévben közel öt órányi beszélgetés. Legyen ez kötetlen, tervekről, vágyakról, félelmekről, örömökről, bánatokról. Majd osszák meg tapasztalataikat a kollégák. Ezért a sokszor öt gyerekért máris többet tettünk, mint eddig bármikor. Utána jöhet következő sokszor öt gyerek :)
Naív, romantikus, idealisztikus gondolat? Nem hiszem. Ezért jöttünk erre a pályára, nem tananyagot leadni és osztályozni. Az megy a laboratóriumban is. Mi emberekkel dolgozunk, akiknek ebben a konzumista világban nagy szükségük lenne újra rózsákra és könyvekre. Ki fogja nekik megmutatni? Merre indítjuk őket? A világra nyitunk, vagy a laboratórium ajtaját csukjuk rájuk?
Mit gondoltok? 

Alessandro D'Avenia könyvét ajánlom minden kamasz tanítványomnak, szüleiknek és tanáraiknak szeretettel!

2012. szeptember 16., vasárnap

Gyorsítás- kiscsoportból nagycsoportba, középsőből iskolába?


Az utóbbi időben többekkel beszélgettem a hatéves kori beiskolázás körül kialakult helyzetről.
Amint tudjuk, az új Nemzeti Köznevelési Törvény (NKT) a kötelezővé tette a beiskolázását azoknak a gyerekeknek, akik az adott év augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket.

Mit jelent ez a gyakorlatban idén szeptemberben, amikor a törvény már hatályos?

Hirtelen megnőttek a gyerekek a szemünkben! A középsősök az oviban egy szempillantás alatt nagycsoportosokká avanzsálódtak, hiszen egy évvel korábbra került sokaknál az iskolába kerülés ideje. Eddig még azt hittük, majd hét évesen, most meg már csak pislogunk, mindjárt jövőre!
Zsupsz, a középsőt ki is hagyhatják! A most óvodába menő kicsik közül a nagyobbja lehet egyből középsős!
El is kapják őket a lelkiismeretes szakemberek: az óvónéni beveszi őket az iskolaelőkészítő foglalkozásokba, a logopédus villámgyorsan a terápiás csoportba. Jönnek a nevelési tanácsadó szakemberei hopsz, őket is az őszi szűrésbe, hiszen, ha gond van, fejleszteni kell, hogy mire jön a beiskolázás tavasszal, már iskolaérett legyen a gyerek.
A létszámok felduzzadnak, a pedagógusok a fejüket fogják. Nézik a törvényt balról, aztán jobbról, keresik a megoldást...
A tanító nénik pedig az iskolában szembesülnek vele: ahol eddig 25 gyereket kellett leültetni,  most 32-nek kell a hely. Ahol eddig elvétve volt 6 éves, most többen lettek. Együtt tanul a 6 éves, a 7 éves és a 8 éves, ugyanabban az első osztályban.
Óriási különbségekkel. A kisgyermekek életében két év nagy idő! Sokat fejlődnek néhány hónap alatt is, nemhogy két év alatt! Míg a hatéves a ceruzát is nehezen fogja, egész testével ír, hamar fárad, addig ez a nyolc éves gyereknek már nem feltétlenül jelent problémát.
Nem azonosak a képességek, a fizikális adottságok és szociális készségek. Nem az a baj, hogy a hatéves iskolába megy. Az a baj, hogy abba az iskolába megy, ahová a hét és a nyolc éves. 
Ez esetben egy óvodás érkezik az iskolába!
Nagyon fontos lenne, hogy ehhez a helyzethez alkalmazkodjon az iskola, megértse az óvoda-iskola átmenet szükségességét, és ne ugyanazokkal a módszerekkel akarja tanítani a hatévest, mint a nagyobbakat.
De nem kívánunk lehetetlent a pedagógustól, amikor a hirtelen megnőtt létszám miatt akár 30 fős osztályokban kell három korcsoportból érkező, egészen más fejlettségi szinten álló gyerekeket azonos- központilag kiadott- kerettanterv alapján tanítania? És akkor az egyéni különbségekről még nem is beszéltünk...

Már megint egy felülről ránk kényszerített helyzet, ahol a pedagógus, mint leleményes akrobata kell lavírozzon, sötétben a szakadék szélén.

Ti hogyan lavíroztok, kedves kollégák, kedves szülőtársak?

2012. szeptember 10., hétfő

Felturbózva - magatartászavar az iskolában

Egy pár napja hallgatok, mint a sír. Egyszerűen beszippantott a tanévkezdés. Ha néhány órára kiteszem a lábam az iskolából, már történik valami! 
Már-már menetrendszerű, hogy szeptember első hetében, az első osztályban égető szükség lesz a segítségünkre. Minden évben érkezik hozzánk egy-egy kakukktojás, aki már az első héten megmutatja a foga fehérjét.




A kis ördög egy aprócska elsősnek álcázza magát, olyan pici, hogy félünk, elvész az iskolaépületben. Időnként fiú, időnként lány gúnyába bújik. Akárki is, egy biztos, dühe óriási, csillapíthatatlan, tekintélyt nem tisztelő és fizikailag sem lekicsínylendő. A tanítónéni sajgó lábszárán tapasztalhatja meg az erőt, sokszor több pedagógus karjának szorítása sem elegendő a kis ördög megfékezésére.
A többi gyerek döbbenten néz, a tanítók tehetetlenek.
Hamar megszületik a stratégia: vizsgálat, gyógyszer, speciális iskola - mindezt gyorsan!
Szorít az idő: megtudja a többi szülő, hogy mi zajlik az iskolában, már íratják is máshová a gyereküket. Rémes látomás: kiürülő osztály, presztízsveszteség, bezárás. (Budapesten erre elég jó esély van, itt mindig van a környéken egy másik iskola, könnyű elmenni, könnyű elküldeni).
Kaphat-e esélyt a gyerek, aki mindezt előidézte? Kaphat-e esélyt a pedagógus, aki idővel tán megbirkózna vele? Kaphat-e esélyt a többi gyerek, hogy elfogadja, megértse? Kaphat-e esélyt a szülő, hogy belássa, segítse?
Integráció van, elvileg sokféle problémával küzdő gyerek került a többségi általános iskolába. Évek óta alakul, formálódik az iskolai közösség, kirekesztőből elfogadóvá, befogadóvá válik. Így fogadják el és be a kerekesszékest, a tanulási nehézséggel küzdőt. Maguk módján segíti őt tanár és diák. De mindez az elfogadás csődöt mond, ha a magatartás a tünet. Tehetetlenségünk óriási, szabadulni igyekszünk hát a tehertől. 
Ebben a nagy igyekezetben nehéz empátiával fordulni a kis ördögfióka felé. Látni, hogy óriási feszültsége őt feszíti a legjobban. Mögé nézni- mi munkál, mi a háttér, mi a megoldás? Kipróbálni,mi motiválja, mi nyugtatja meg, mi hozza ki a sodrából? Hiszen nálunk a pedagógiai, pszichológiai tudás, mi rájöhetünk, mi a mozgatórugó az ösztönös cselekedet mögött. 
Ebben a esetben is a szülő a legfőbb segítőtárs a megoldás keresésében: ha partnerünk, előbb-utóbb tudunk majd együtt gondolkodni, egy cél érdekében cselekedni. Ha elszenvedője gyermeke problémájának, megérdemli a segítséget. Ha előidézője gyermeke problémájának, szüksége van segítségünkre.
A helyzet megoldásában harmadik társunk az idő: az első héten kitörő pánik rossz megoldásokat szül. Várjunk, ne hozzunk megbélyegző döntéseket. Adjunk még időt a beszokásra, az ismerkedésre. Olyan nehéz annak a gyereknek, akinek már első osztályban homlokára kerül a jel. 
Segítsük egymást! Nem elvárható, hogy az a kolléga, aki "elnyerte" a kis palántát, egyedül oldja meg a helyzetet. Végtelenül kimerítő egy ilyen gyerek, állandó készültség mellette az élet. Legyen egy közösség feladata a nevelése, azáltal, hogy támogatjuk a közvetlenül vele foglalkozó kollégákat. Beszéljünk róla, keressünk közösen megoldásokat, a szakembereket is bevonva. Erre dolgozzunk ki cselekvési tervet, ne az eltávolítására. 
Tapasztalatom az, hogy az integráltan nevelhető magatartási nehézséges gyerekek, ha befogadó közegre lelnek, képesek elsajátítani a csoportnormát, és viszonylag jól megállni benne a helyüket. Csak ezt nem várjuk ki. Nem várjuk meg, míg munkánk gyümölcse beérik, így minden egyes ilyen gyerek esete kudarc a sikertörténet helyett. Pedig ezek a sikerek igazán nagyok, továbblendíthetik az embert a holtpontokon. 
Miért nem küzdünk értük vállvetve?

2012. szeptember 4., kedd

Home training






Lassan felveszem a tanév fonalát, egyre több ismerős gyerekbe akadok az iskola folyosóján, akiket idén is fejleszteni fogok. Szerencsémre van néhány, aki megismer, ezek szerint mégsem változtam olyan sokat a nyáron :) A többiekhez jó lesz óvatosan közelíteni, nehogy megijedjenek :))
Új év, új remények: megint kitaláltam magamnak egy-két dolgot, ami hoz annyi plusz munkát, hogy végképp ne unatkozzak. Ilyen-olyan és amolyan egyéni és csoportos terápia, tanácsadás, konzultáció, weblap stb. Mindent a gyerekért :) Sajnos nagyon sokan vannak, így a létszám/óraszám arány olyan rémisztő, hogy látszik, segítség nélkül nem leszek hatékony.

Ez az a pillanat, amikor újra a fejembe férkőzik a gondolat a home trainingről. Ez ugye az az eset, amikor a terapeuta/fejlesztő valamilyen okból nem maga végzi a fejlesztést, hanem kiadja az a szülőnek. Speciális házi feladatnak is nevezhetnénk, azzal a különbséggel, hogy a megoldásmódra nem a szülőnek kell rájönnie, hanem nagyon pontos instrukciók szerint kell végeznie a feladatot.
Mikor alkalmazzuk: olyan esetekben, amikor a napi kevés idejű, de rendszeres gyakorlás sokkal hatékonyabb, mint a heti 2-3 alkalommal hosszabb ideig tartó foglalkozás. Általában valamilyen érzékszerven keresztül az idegrendszer stimulálása a cél, amit rendszeresen adagolt ingerekkel könnyebb változásra bírni.
Lehet ez mozgásgyakorlat bizonyos terápiák kezdeti szakaszában, vagy részképességfejlesztés is. Minden esetben vizsgálat előzi meg az alkalmazását, illetve a fejlesztő találkozása a szülővel, és a vállalások megbeszélése.
Tapasztalatom, hogy a szülők hálásak azért, ha kiderül, hogy milyen háttérproblémák állnak a gyermek alacsonyabb teljesítménye mögött. Örülnek, ha elmondjuk, hogy van segítség. Elvállalják, hogy részesei lesznek a folyamatnak: igen, gyakorolni fognak otthon!
Mindenki boldog. Még az első pár kontroll alkalmával haladásról számolhatunk be. Bár van aki már az első alkalommal őszintén közli, feladta. (Ezzel legalább van mit kezdeni.) Nagyon sok esetben azonban szép csendben elhal a kezdeményezés, a gyerek meséli, hogy már alig csinálják a feladatot, elfelejtették, későn értek haza, nem volt kedvük. 
Ilyenkor tétlenül állok, hogyan folytassak egy megkezdett terápiát, ha már nem abban a rendszerben tudunk vele dolgozni. 
Az okok nyilván annyi félék, ahány család van. Tapasztalatunk szerint a szülők túlhajszoltsága, az időhiány, a közösen eltöltött este rutinjának hiánya mind lehet oka a home training kudarcának. Ugyanakkor tapasztalom azt is, hogy sokszor a szülő sem tud teljes meggyőződéssel melléállni a kezdeményezésnek, nem tud hosszú ideig partner lenni egy olyan folyamatban, melynek a kimenetele nem rövidtávú és nehezen mérhető. 
A mozgásterápiáknál még ott a regresszív fázis is, ami azt jelenti, hogy a terápia elején a gyermek "szétesik", nyűgössé, babásabbá válik, ami ijedtséget vált ki a szülőkben, félni kezdenek a visszafejlődéstől. Ez természetes jelenség, de sokszor nehezen viselhető.
Fontos, hogy ezzel tisztába legyenek már a terápia legelején, de megélni nekik kell, ami időnként nagyon nehéz.
Újabb ok lehet az, hogy ez a szituáció a gyerek és felnőtt közötti viszonyt próbára teszi: rendszerességet, kitartást követel, következetességet a szülőtől. Azt látom, hogy a legtöbb szülő már nem szívesen kér számon a gyereken semmit az iskolai időn túl. Sokszor kínálnak fel alternatívát olyan helyzetekben is, amikor nem kellene feltétlenül döntéshelyzetbe hozni a gyereket. Ma a legtöbb család liberális vagy demokratikus elveket vall, ahol semmilyen szerepe nincs az autoriter döntéseknek. Már kisgyermek korban a gyerek dönt abban is, hogy vacsira milyen tejes pépet kapjon, és milyen színű legyen a zokni, amit felvesz. Ez persze nem baj, csak jellemzővé kezd válni, hogy a szülők már nem vállalnak fel olyan helyzeteket, ahol utasítást kell adni és nincs vita. 
Így nagyon nehéz később rávenni a gyereket, hogy alkudozás nélkül megcsináljon olyan feladatokat, amihez fáradtan, iskola és száz különóra után nincs kedve. A huzakodás megterheli a kapcsolatot, ezért egyszerűbb út ráhagyni a gyerekre.
Ahol viszont működik a home training, ott új lehetőség nyílik a szülő-gyerek kapcsolat elmélyítésére, a gyerek erőfeszítésének értékelésére. Ha a szülő is részese a gyakorlásnak, átérzi a gyerek helyzetét, benne van a fejlődésben, megvan az "egy húron pendülés". Lehetőség ez a gyereknek is arra, hogy megtapasztalja,  a szülő az ő problémáját nem rosszaságnak tudja be, nem hagyja benne magára. Növeli a bizalmat a családban, és folyamatos bizonyítékát adja annak, hogy a nehézségek legyőzhetők,  mindig érdemes cselekedni. Ezzel hosszú távra adunk pozitív megoldásmintákat az életben adódó nehéz helyzetekre!
Sokat gondolkodom azon, hogyan motiválhatnám jobban a szülőket, hogy vállalják fel ezt a feladatot. A fejlesztés egy szakma, de igazán az a gyerek fejlődik jól és küzdi le a problémákat, aki mögött ott a segítő család, aki nem elégszik meg annyival, hogy elviszi a gyermeket a szakemberhez, de hajlandó azzal együtt dolgozni, alkalmazni az ott megtanultakat az iskolán kívüli szituációkban is.
Szívesen megismerném a szülők gondolatait is a témában, biztosan árnyalná a képet az ő szemszögük.   Ha tudjuk, ki hogyan gondolkodik egy témáról, könnyebb közösen elfogadható megoldásmódokat kidolgozni. 
Várom a kommenteket, beszélgessünk róla!

2012. szeptember 2., vasárnap

Nyolc nagyszerű mód a gyerek kíváncsiságának felkeltésére


Forrás: Da Vinci Learning

A következő részt a Da Vinci Learning programjából teszem közzé, mert szerintem remek ötleteket kapunk belőle arra, hogyan ösztönözzük a gyerekeinket a felfedezésre, a kreatív ötleteik kibontására. Örülök, hogy ráakadtam!
Azt a fajta szemléletet közvetíti, ami szerintem a legfontosabb a gyereknevelésben: figyeljük meg a gyerekeket és tanuljunk tőlük.  Amíg óvodások, addig szinte percenként meglepnek bennünket azzal, milyen egyedien és kreatívan látják a világot, milyen más az észjárásuk. Az iskolában aztán hamar betagozódnak, és ettől kezdve már a mi felelősségünk, hogyan tartsuk életben egyre csökkenő érdeklődésüket a világ jelenségei iránt (különösen, ha azok inkább a tudományok, mint a technika világából valók). 
A lista tetszés szerint a végtelenségig bővíthető, csak saját elkorcsosult kreativitásunk szabhat neki határt :)
"Eredendően kíváncsiak vagyunk. Kisbaba korunkban a kíváncsiság ösztökél mászásra, és a kíváncsiság motiválja a nagy kutatókat és inspirálja a nagy felfedezőket is. Ha arra ösztönzöd a gyermeked, hogy legyen kíváncsi, azzal javítod önbecsülését, és segítesz neki személyiségének kialakulásában. Íme, néhány módszer, amivel felkeltheted a gyerek természetes kíváncsiságát.
1. Próbálj ki új ízeket: nem ehetsz egész életedben csak vaníliafagylaltot. Legyen az zeneszerszám, egy új sport vagy cseresznye-karamell-sárgarépa fagylalt, bátorítsd a gyereket, hogy próbáljon ki új dolgokat.
2. Szerezz be egy búvárpipát: amikor a gyermeked készen áll arra, hogy a mélyvízbe ugorjon, támogasd őt. Ha megtanulja, hogy egy témának hogyan tud valóban utánajárni, igazi sikerélményt adhatsz gyermekednek.
3. Ugorj bele: az aggodalom és az izgalom ugyanannak az érmének két oldala. Amikor a gyerekek valami újat próbálnak ki, előfordul, hogy félnek a bukástól, akárcsak mi. Bátorítsd őket, hogy adjanak esélyt az új dolgoknak.
4. Játssz detektívesdit: körbevesznek az olyan lehetőségek, amelyek további vizsgálódásra késztethetnek. Válassz ki valamilyen távoli országból származó ételt, vagy próbáld meg végiggondolni, hogy hová lesz a víz, amikor esik. A gyerek élvezettel fogja megtanulni, hogy miként lehet nagyban gondolkozni.
5. ”Perec” agy: fogadd rugalmasan, ahogy a gyerek értelmezi a dolgokat. A dolgok működésének extrapolálása nem mindig a legegyenesebb utat követi. A történet elmesélését azonban bízd a gyerek fantáziájára. Még az is lehet, hogy te is másként tekintesz majd egyes dolgokra.
6. Bonts vitorlát: enged ki a gyerek kalandos szellemét a nagyvilágba. Menjetek el az állatkertbe vagy egy múzeumba, fedezzetek fel különféle élőhelyeket és kultúrákat. Akár saját múzeumot is berendezhettek otthon.
7. Vissza az iskolába: érdeklődj az iránt, amit a gyerek az iskolában tanul. Ha megkéred a gyereket, hogy magyarázza el neked a tananyagot, azzal jobban feldolgozza, és lehetőséget kap az önkifejezésre.
8. Dőlj hátra az ülésben: lehet, hogy eleinte kicsit ijesztő, de időnként hagyni kell, hogy a gyerek vezessen. Hadd tervezze meg a gyerek a vacsorát vagy a bevásárló listát, vagy hadd irányítson téged a játékban. Élvezni fogod, hogy végre nem te vagy a főnök, és ő boldogan veszi át a felelősséget."

2012. szeptember 1., szombat

Tanévkezdés- tanulási nehézséggel

Az új köznevelési törvény életbelépésével sok minden változik a közoktatásban. Nem minden azonnal, hanem több lépcsőben kerül bevezetésbe, majd a járási-megyei hivatalok felállításával.
Fejlesztés szempontjából az idei év úgy kezdődik, mint az előző, a nevelési tanácsadókat érintő változásokat tartalmazó rendelet ugyanis még készül.

Ezért úgy gondoltam, hogy a fejlesztésről szóló cikksorozat elején írok egy jótanács- listát azoknak a szülőknek, akiknek valamilyen tanulási nehézséggel küzd a gyermeke. Remélem hasznos lesz, így általánosságban is, de konkrétabbat is szívesen írok, ha kérdeztek :)
Lássuk tehát:


1. Érdemes egyeztetni a pedagógussal, hogy ő hogyan látja a gyermek fejlődését, iskolai teljesítményét. Tapasztalja-e azokat a problémákat, amit a ti szülők láttok otthon.

2. Ne essetek pánikba! A tanulási problémák időben megkezdett fejlesztés esetén jól javíthatók, nagy százalékban meg is szüntethetők.

3. Forduljatok szakemberhez, aki segít eldönteni, hogy milyen jellegű és mélységű nehézségről van szó. 
A kerületi/települési nevelési tanácsadó szakemberei egy többlépcsős vizsgálat során feltárják a problémát, majd szakvéleményt készítenek, ami kiinduló pontot ad a fejlesztéshez.

4. A nevelési tanácsadó javaslatára a gyermek fejlesztésben részesülhet, illetve bizonyos mentesítéseket kaphat egyes tantárgyak/résztantárgyak értékelése alól a felzárkózás idejére. 

5. A tanulási nehézségek terápiájának alapja a mozgás, ezzel kezdődik a kognitív fejlesztés, vagy ezzel párhuzamosan zajlik. Tájékozódjatok a lehetőségekről!
(A különböző terápiákról a későbbiekben részletesen fogok írni: mi mire való, ki végzi stb. Addig is ha van kérdésetek, írjatok a kommentben, és válaszolok).

6. A lehető leghamarabb vegyétek fel a kapcsolatot a fejlesztővel, dolgozzatok együtt, lehetőség szerint a tanítóval team munkában. A fejlesztés nem akkor lesz hatékony, ha a gyerek heti 2-3 alkalommal eljár a foglalkozásokra hanem, ha az ott tanultakat alkalmazza, és annak megfelelően foglalkoztok vele.

7. Ha a fejlesztő home traininget (otthon, a szülő által végzett, a szakember által előírt terápiát) javasol, gondoljátok végig, hogy tudjátok-e vállalni. Csak azt vállaljátok el, amit teljesíteni is fogtok, mert a félbehagyott terápia többet árt, mint használ. Az otthon végzett terápia azonban új lehetőséget teremt az együttlétre, a gyermek-szülő kapcsolat elmélyítésére, tehát nem csak a tanulási nehézség megoldásában segít, hanem sok más pozitív hozadéka is van, tehát érdemes!

8. A tanulási nehézség a legtöbb esetben nyomot hagy a gyermek személyiségén. Ezért elengedhetetlen, hogy Ti, szülők mellette álljatok, elfogadjátok. Sokat dicsérjetek minden apró eredményért, amit sikerült már elérnie, és ha nehézségbe ütközik, bátorítsátok. Ne feledjétek, a legfontosabb, hogy egészséges, szép és okos, tehát szeretni való! Az aktuális nehézsége nem ő! Ne azonosítsátok tehát őt a problémájával, pláne ne gondoljátok, hogy lustasága, akaratának gyengesége sodorta őt ebbe a helyzetbe. 
Biztos, szerető családi légkörben sokkal jobb prognózisúak a hozzánk kerülő gyerekek!

9. Higgyetek benne, hogy közösen képesek lesztek legyőzni a nehézségeket! Ehhez keressétek meg (a fejlesztővel közösen) gyermeketek erősségeit. Erre támaszkodjatok az iskolai feladatok elvégzésénél. Tehát, ha pl. a hallott szöveget jól érti, de olvasni nehezen tud, olvassatok fel neki, vegyétek fel MP3-ra. Ne azt nézzétek, hogy mit kellene már önállóan tudnia, hanem azt, hogy milyen segédeszközzel lehet majd eljuttatni őt ahhoz a tudáshoz. 
(Ötletekért írhattok, ha konkrét nehézségeitek vannak.)

10. Ne üldözzétek egymást, ne keressetek bűnbakot! Legalább tíz féle elmélet van arról, hogy mi okozhat tanulási nehézséget. Annyi minden, hogy csoda, ha sikerül elkerülni :) Ezért nem érdemes egymást, vagy magunkat okolni azért, ha a gyereknek nem megy a tanulás. Sem mi, sem ő nem tehet róla. Keressük inkább közösen a megoldást!

+1. Bízzatok meg a segítőkben, legyen az pedagógus, pszichológus, fejlesztő. Keressétek ezeket a kapcsolatokat, mert az együttgondolkodás, a kommunikáció segít feloldani a félreértéseket, közelebb viszi a megoldáshoz az embereket, ez pedig mindenképpen jó lesz a gyereknek!









2012. augusztus 27., hétfő

Iskolába megyünk! - Jó tanácsok elsős gyermekek szüleinek



Jövő héten kezdődik az iskola, már nem kell sokat aludni, utána meg már nem lehet :)
A suliban a tanító nénik már dekorálják a termeket, és várják az elsősöket. Otthon biztos glédában állnak a füzetek, megvettétek a táskát, tolltartót, és jobban izgultok már, mint a leendő elsős.

Nagy esemény ez az egész családnak, új élet, új időbeosztás. Többet nem lehet 9 felé beszédülni az óviba, ebéd után szunyókálni, délután csak a dínókról beszélgetni. Ez után korán kelünk, tízórait csomagolunk és egymás után többször is számbavesszük, hogy vajon mindent eltettünk, meg- és aláírtunk, befizettünk, megjegyeztünk.

Előbb-utóbb belerázódik az is, akinek első gyermeke lesz most elsős. Hogy ezt segítsük, álljon itt néhány jó tanács az iskolakezdéshez, a teljesség igénye nélkül.

1. Az újdonsült iskolás tegnap még óvodás volt. Ne várjuk el tőle, hogy egy csapásra betagozódik az oktatási intézmény rendjébe. Az első időkben az újfajta élményektől, a más jellegű tevékenységtől még nagyon el fog fáradni, ezért ha hazaér, biztosítsuk számára a nyugodt légkört, és a megfelelő mennyiségű éjszakai alvást.

2. Attól, mert iskolás lett, még kisgyermek maradt. Ne felejtkezzünk el róla, hogy az ő közege még a játék, a mozgás és a mese. Ne gyötörjük otthon is a sok gyakorlással ezeknek a fontos tevékenységeknek a rovására. Este meséljünk neki minden nap, ezzel az iskolai készségeit is fejlesztjük! Lehet, hogy átmenetileg még jobban igényli a testi közelségünket is, ne habozzunk ölbe venni:)

3. Drága füzetek, mappák, Dínós és Hello Kittys kutyafülék helyett inkább egy dologra költsünk többet: legyen jó minőségű grafit és színes ceruzája. Ezekből a legjobb a vastag, háromszögletű, vagy sokszögű. A Faber-Castell ceruzákon csúszásgátló pöttyök is vannak, ezek még jobbak. Jó szolgálatot tehet a ceruzafogó, ebből is van már többféle, legjobbnak a kis gombóc alakúak három bemélyedéssel az oldalukon. A kisgyermek kezében a csontok és izületek csak fokozatosan érik el az íráshoz szükséges fejlettséget. Így természetes, ha nem minden gyereknek megy még úgy, mint a karikacsapás.

4. A szülő elsősorban maradjon szülő, ne változzon át tanító nénivé! Otthon mindig dicsérje és bátorítsa a gyermek jó próbálkozásait. Ne radírozzátok ki hetvenhetedszer is a krumpli alakú karikákat! Attól nem lesz jobb. Rajzoljatok inkább nagyban: újságpapírra, kinyomott tubus kézkrémbe, tálcára szórt búzadarába. Ettől hamarabb kerek lesz a kör, egyenes a vonal.

5. Tartsatok kapcsolatot a tanítóval! A gyermek fejlődése közös ügyetek, közös érdeketek. Együtt többre juttok! A problémákat érdemes azonnal jelezni és közösen keresni a megoldást. A tanítónak fontos tudni, ha a gyermekkel valami történt az iskolán kívüli életében, ne várjuk el, hogy gondolatolvasóként rájöjjön, hogy miért rosszkedvű esetleg a gyerek, miért szomorkodik.

6. Segítsük a gyermeket a saját dolgainak elvégzésében, felszerelése rendben tartásában! Jó, ha ebben minél hamarabb önálló. Ez nem azt jelenti, hogy elsőben teljesen rá lehet ezt bízni, de felügyelettel egyedül is sok mindenre képes. Ezzel magabiztosabb lesz, ami a társakkal való kapcsolatában, közösségi életében sem hátrány.

7. Mindig hallgassuk meg, amit az iskoláról mesél. Bátorítsuk a tanuláson kívüli tevékenységekben való részvételre, a többi gyerekkel való kapcsolatteremtésre. A "mi újság?" , "mi volt ma az ebéd?" kérdések helyett próbáljuk meg megtudni, hogy érezte magát, milyen volt a napja, hogyan élte meg.

8.  Ahhoz, hogy a tanulásban jól teljesítsen, fontos, hogy az elemibb szükségletei ki legyenek elégítve. Reggelizzen, ne induljon el üres hassal az iskolába, még akkor se, ha be van fizetve tízóraira. Uzsonnát mi csomagoljunk, lehetőség szerint gyümölcsöt, zöldséget is. Innivaló mindig legyen nála, akkor adunk a legtöbbet, ha "csak" vizet adunk! A víz szívódik fel a leghamarabb, segíti az agyműködést. A szomjas gyereknek hamar megfájdul a feje.
Időben kelljünk fel, ne kapkodjunk. Legyen idő elkészülni, bemenni időre az iskolába. Ha késésben vagyunk, olyan feszültséget teremtünk a gyerekben, ami lehetetlenné teszi, hogy az első órán koncentrálni tudjon.

9. Ne siettessük a tanulásban. Kis korukban is eltérő ütemben fejlődtek. Volt aki már 11 hónaposan járt, és mondta ki az első szavát, volt aki csak 14 hónaposan, vagy később. Így lesz ez az iskolában is. Valaki már olvasni is tud, mire elsős lesz, van akinek ez nehezebben megy. Legyünk türelmesek. Nem azon múlik, hogy okos-e vagy sem. De ha csalódottak vagyunk a teljesítménye miatt, hamar elvesszük a kedvét, vagy dacossá tehetjük, és hátat fordít a tanulásnak.

10. Ha úgy érezzük, hogy teljesítménye jóval alacsonyabb az elvárhatónál, nem tud figyelni, nagyon elfárad - annyira, hogy estére már sírós, nyűgös, kérjünk segítséget. A fejlesztőpedagógus meg tudja állapítani, hogy mi áll ennek a hátterében, és időben kezdett fejlesztéssel fel tudja zárkóztatni a gyermeket. Minél hamarabb derül ki a nehézség, annál nagyobb eséllyel orvosolható.

11. Sok szülőtől halljuk, ha a gyermeke nehezen tanul meg írni, olvasni, hogy biztos diszlexiás. Fontos tudni, hogy az olvasás és írás tanulásának folyamatában minden gyerek követhet el diszlexiás jellegű hibákat (pl. tükörképet ír, felcserél betűket, visszafelé olvas stb.) Ezek természetes velejárói a tanulásnak. Akkor kell szakemberhez fordulni, ha ezek a későbbiekben sem tűnnek el, a gyakorlással sem javulnak. Elsős gyermek esetében diszlexia veszélyeztetettségről beszélhetünk. Hogy van-e valóban diszlexiája a gyermeknek, csak az olvasástanulás lezárulta után - tehát a második osztály második felében - mondható ki. Addig nem érdemes ezekkel a szavakkal dobálózni. Már csak azért sem, mert az olvasási nehézséggel küzdő gyermekek csak töredéke az, aki valódi diszlexiás.

A legfontosabb a bizalom: a gyerekben, a tanítóban és magunkban. Az iskola közös kaland, legfontosabb, hogy élvezzük!


Facebook az oktatásban

Az alábbi szöveget Czirfusz Dóra- Mózer Dávid cikkéből idézem, melyet a következő oldalon olvashattok teljes terjedelmében:
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1115&fb_action_ids=438749336168911&fb_action_types=og.likes&fb_source=timeline_og&action_object_map={%22438749336168911%22%3A10152031260425212}&action_type_map={%22438749336168911%22%3A%22og.likes%22}&action_ref_map=[]


"A pedagógusok, különösen az osztályfőnökök olyan mechanizmusok megismerésével, mint az internetes kapcsolatok alakulása és online tanulás, kiküszöbölhetnek bizonyos problémákat, melyeknek fokozatos leépítésével mérsékelhetők az osztályon belüli marginalizálódási és túlzott differenciálódási tendenciák (klikkesedés, osztályközösség szétaprózódása), új tanulási technikák létrehozásával pedig könnyebben bevonhatják azokat, akiket a hagyományos módon kevésbé sikerült involválttá tenni az oktatásban.(kiemelés tőlem).
A korábban legfőképpen az iskola falai között működő osztályközösség már az online térben is megjelenhet, hiszen a közösségi portálokon, mint amilyen a Facebook is, csoportok létrehozásával lehetőség van külön osztálycsoportot kialakítani, ezáltal az internethasználó, gyors visszajelzéshez szokott generáció bármilyen kérdés vagy probléma esetén szinte azonnali választ kaphat az akár térben távol tartózkodó osztálytársaktól, vagy osztályfőnöktől. Amennyiben az osztály összes tagja regisztrált felhasználó, elérhető, hogy az egyébként kevés kapcsolattal rendelkező, visszahúzódóbb tanulók is egyenlően részesüljenek az információkból, és ne maradjanak le a fontosabb osztályszintű eseményekről, ezáltal biztosítva az esélyegyenlőséget. Ezen felül akár kontrollként is működhet az oldal, hiszen sok diák számára a házi feladat megjegyzése állandó kihívást jelent, azonban a Social Networking Site, mintegy a leckekönyvet helyettesítve, egy-egy megfelelően időzített tanári bejegyzéssel emlékeztetheti a tanulókat a fontosabb eseményekre, az állandó konzultációs lehetőség biztosításán felül.
Mindezeken túl azonban számos új kaput nyit meg az oktatás platformjain a világháló, melynek kiaknázása lehetetlen a kulcsfogalmak és –folyamatok megértése nélkül.
Ez a kutatás ugyan csak egy szeletét vizsgálja a jelenségnek, úgy véljük, érdemes azon is elgondolkodni, hogy a digitális világ hasznosítása és az azzal szembeni ellenérzés leépítése hozzájárul a korszerű pedagógus-attitűd kialakulásához, valamint a jelenkori oktatás hatékonyságának növeléséhez."

Tapasztalatom szerint az általános iskola felső tagozatára, vagy gimnáziumba, egyetemre járó korosztály legotthonosabban a facebookon kommunikál egymással. Virtuális jelenlétük számukra létkérdés, aki nincs fent, talán nem is létezik :)
Ezért, ha találkozni akarunk velük, nekünk is be kell lépnünk abba a közegbe, ahol ők mozognak.
A facebook nem az ördögtől való, egy üres felület (tabula rasa), amin azt jelenítünk meg, amit akarunk.  A mi felelősségünk, hogy jól használjuk, és ezzel megtanítsuk nekik is, hogy jól használják. 
A hátránya, hogy a kommunikáció - bár sok esetben személyes - mégsem kell hozzá fizikai jelenlét ,- egyben az előnye is lehet: azok a tanítványaink, akik a face-to-face kommunikációban bizonytalanok, szorongóak, ezen a csatornán bátrabban megnyilatkoznak. És uram bocsá' nyitottabbak a mi megnyilatkozásainkra is.
Az iskola zárt világába a reformok mindig százéves késéssel jutnak el. Ha a technológia fejlődését nézzük, ha most is bezárkózunk, akkor néhány év alatt elveszíthetjük a fonalat, és hiába beszélünk, ha már nem egy nyelvet beszélünk majd a gyerekeinkkel.
Annyi lehetőség van a neten, egyik ilyen a facebook is, amit vétek lenne kizárni a módszereink közül.
Az idén én már tudatosan használom a munkámban. És ti mit gondoltok róla? Akár, mint pedagógusok, akár mint szülők..