2012. szeptember 19., szerda

Rózsák és könyvek

Nagy rajongója vagyok az olasz irodalomnak, műfaji tekintetben mindenevő: Dantétól Bariccoig, Assisi Szt. Ferenctől Susanna Tamaroig. Szerencsémre eredetiben olvasom műveiket, így van szerencsém az itthon kevésbé ismert íróktól is szemezgetni.
Most Alessandro D'Avenia a kedvencem, aki egy 32 éves milanói középiskolai latin és olasz irodalom tanár. Két könyve jelent meg eddig, ebből az első magyarul is. Címe: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér. Kamaszokról szól kamaszoknak, és nekünk, akik pedagógusként, szülőként próbáljuk megérteni gyerekeinket. 
Alessandro könyvei mellett rendszeresen publikál, blogot is vezet: Prof.2.0 néven. (http://www.profduepuntozero.it)
Rendszeres olvasója vagyok, mert az oktatással, neveléssel kapcsolatos, nagy szenvedéllyel és éleslátással megfogalmazott gondolatai fontosak számomra. Szívemből beszél, de ő, az író sokkal szebben meg tudja őket fogalmazni. Továbbgondolásra késztetnek, felráznak, nem hagynak nyugodni.
Kértem, hogy járuljon hozzá, hogy megosszam az olaszul nem tudó magyar kollégákkal, szülőkkel is ezeket a gondolatokat, így ezt az ő írásbeli engedélyével teszem most meg.

Legutóbbi írásában Alessandro egy könyvet ajánl a figyelmünkbe: nem mai darab. Aldous Huxley Szép új világ című műve 1932-ben jelent meg. Sosem volt aktuálisabb, mint manapság.
Első fejezetében megismerhetjük azt a laboratóriumban megalkotott Világállamot, ahol a jelszó a közösség, az azonosság és az állandóság. Az embert,mint tömegcikket kezelik, nevelésük helyett kondicionálásuk zajlik. Cél a fogyasztó ember, aki érzelmeit, vágyait elnyomva uniformizált lélekként működik egy uniformizált világban.
Kondicionálásuk során, mikor könyvekkel és rózsaszirmokkal találkoznak, fájdalom éri őket, így tanítják meg őket arra, hogy tartsák magukat távol a tudástól és a természettől. Így lesznek érzelem és gondolkodásmentes, irányítható robotok.

Alessandro D'Avenia nekünk szegezi a kérdést: hogyan működnek a mai iskolák? Hogyan zajlanak a mai tanórák? Szókratész vitatkozva nevelte tanítványait. Ma néhány ezer évvel később, vajon kíváncsiak vagyunk-e a gyerekek gondolataira, vagy inkább csak arra, hogy fel tudják-e mondani a bebiflázott anyagot? Változott-e valami az elmúlt évtizedben, kompetencia alapú oktatás ide vagy oda?

Klasszikus tanóra (ma volt szerencsém végig ülni egy ilyet, a helyszín és az időpont, a tanár és az osztály irreleváns, ezer másik helyen lehettem volna): mi volt a házi feladat? Zöld ceruza, javít. Eredmény? Kinek lett mind jó? Feladat: mf. x.oldal y. feladat. Megold. Zöld ceruza, ellenőriz. Kinek lett jó? Kevés! Csak ennyinek??? Akkor írjuk fel a táblára a megoldást. Így kell csinálni. Értitek? Ki nem érti? (Mind ül csöndben és lapít...)

Egyszer nem hangzott el a "miért? a hogyan gondolkodtál? hogy jutottál erre a megoldásra? bizonyítsd be, hogy a te megoldásod a jó!"  mondatok bármelyike!!

Alessadro D'Avenia mozgalmat indított Olaszországban, "Rózsák és Könyvek" néven. Az élményt akarja visszaadni növendékeinek: a természetben és a könyvekben fellelhető élményeket, az önálló tapasztalatszerzés, az önálló gondolkodás fejlesztésére. Célja, hogy mások történeteinek megismerésével hozzájuttassa a gyerekeket saját maguk megismeréséhez. Csatlakozhatunk hozzá mi is!
Véleménye szerint a tanár-szülő-diák háromszöge az egyetlen olyan szerelmi háromszög, mely mindenkinek jó! Ebben a körben, ha év elején megszületik egy közös együttműködés, egy közös irány, akkor a tanár nem osztályozógép, a szülő nem kliens, a gyerek nem hallgató lesz, hanem mindenki főszereplője egy közösen megírt történetnek.
Ehhez a következőket javasolja: ne félévkor és év végén tartsunk fogadóórát, amikor már csak az eredmények felsorolása marad a klasszikus zárszóval: jó esze van, de lusta használni:) 
Kezdjük az évet fogadóórával, ahol ott van mind a három fél (gyerek is!) Beszéljük át, mi lehet a közös elérendő cél, ki mit tesz ehhez, ki mit vállal ebből. Jobban halad a csónak, ha egy irányba evezünk.
A tanév során válasszon ki minden tanár öt gyereket, akivel három havonta szabadon beszélget másfél órát. ez egy tanévben közel öt órányi beszélgetés. Legyen ez kötetlen, tervekről, vágyakról, félelmekről, örömökről, bánatokról. Majd osszák meg tapasztalataikat a kollégák. Ezért a sokszor öt gyerekért máris többet tettünk, mint eddig bármikor. Utána jöhet következő sokszor öt gyerek :)
Naív, romantikus, idealisztikus gondolat? Nem hiszem. Ezért jöttünk erre a pályára, nem tananyagot leadni és osztályozni. Az megy a laboratóriumban is. Mi emberekkel dolgozunk, akiknek ebben a konzumista világban nagy szükségük lenne újra rózsákra és könyvekre. Ki fogja nekik megmutatni? Merre indítjuk őket? A világra nyitunk, vagy a laboratórium ajtaját csukjuk rájuk?
Mit gondoltok? 

Alessandro D'Avenia könyvét ajánlom minden kamasz tanítványomnak, szüleiknek és tanáraiknak szeretettel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése