2012. szeptember 16., vasárnap

Gyorsítás- kiscsoportból nagycsoportba, középsőből iskolába?


Az utóbbi időben többekkel beszélgettem a hatéves kori beiskolázás körül kialakult helyzetről.
Amint tudjuk, az új Nemzeti Köznevelési Törvény (NKT) a kötelezővé tette a beiskolázását azoknak a gyerekeknek, akik az adott év augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket.

Mit jelent ez a gyakorlatban idén szeptemberben, amikor a törvény már hatályos?

Hirtelen megnőttek a gyerekek a szemünkben! A középsősök az oviban egy szempillantás alatt nagycsoportosokká avanzsálódtak, hiszen egy évvel korábbra került sokaknál az iskolába kerülés ideje. Eddig még azt hittük, majd hét évesen, most meg már csak pislogunk, mindjárt jövőre!
Zsupsz, a középsőt ki is hagyhatják! A most óvodába menő kicsik közül a nagyobbja lehet egyből középsős!
El is kapják őket a lelkiismeretes szakemberek: az óvónéni beveszi őket az iskolaelőkészítő foglalkozásokba, a logopédus villámgyorsan a terápiás csoportba. Jönnek a nevelési tanácsadó szakemberei hopsz, őket is az őszi szűrésbe, hiszen, ha gond van, fejleszteni kell, hogy mire jön a beiskolázás tavasszal, már iskolaérett legyen a gyerek.
A létszámok felduzzadnak, a pedagógusok a fejüket fogják. Nézik a törvényt balról, aztán jobbról, keresik a megoldást...
A tanító nénik pedig az iskolában szembesülnek vele: ahol eddig 25 gyereket kellett leültetni,  most 32-nek kell a hely. Ahol eddig elvétve volt 6 éves, most többen lettek. Együtt tanul a 6 éves, a 7 éves és a 8 éves, ugyanabban az első osztályban.
Óriási különbségekkel. A kisgyermekek életében két év nagy idő! Sokat fejlődnek néhány hónap alatt is, nemhogy két év alatt! Míg a hatéves a ceruzát is nehezen fogja, egész testével ír, hamar fárad, addig ez a nyolc éves gyereknek már nem feltétlenül jelent problémát.
Nem azonosak a képességek, a fizikális adottságok és szociális készségek. Nem az a baj, hogy a hatéves iskolába megy. Az a baj, hogy abba az iskolába megy, ahová a hét és a nyolc éves. 
Ez esetben egy óvodás érkezik az iskolába!
Nagyon fontos lenne, hogy ehhez a helyzethez alkalmazkodjon az iskola, megértse az óvoda-iskola átmenet szükségességét, és ne ugyanazokkal a módszerekkel akarja tanítani a hatévest, mint a nagyobbakat.
De nem kívánunk lehetetlent a pedagógustól, amikor a hirtelen megnőtt létszám miatt akár 30 fős osztályokban kell három korcsoportból érkező, egészen más fejlettségi szinten álló gyerekeket azonos- központilag kiadott- kerettanterv alapján tanítania? És akkor az egyéni különbségekről még nem is beszéltünk...

Már megint egy felülről ránk kényszerített helyzet, ahol a pedagógus, mint leleményes akrobata kell lavírozzon, sötétben a szakadék szélén.

Ti hogyan lavíroztok, kedves kollégák, kedves szülőtársak?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése