Ezt nézzétek!

Már régóta meg akarom mutatni nektek Valentina blogját, aki egy fiatal, olasz óvónéni. Nagyon kreatív és nagyon elszánt: időt, eszközt és munkát nem kímélve alkot, a csoportjába járó gyerekek örömére.
Hja, ha nekem ilyen óvónénim lehetett volna... de az iskola sem törekedett a kreativitásom kibontakoztatására, egy 1640 fős általános iskola g osztályában harmincadmagammal  ugye erre kevés is volt az esély. Így van, hogy a kreativitásom nulla, de van némi kézügyességem, így mások ötleteit remekül meg tudom valósítani.
Valentinának távoli csodálója vagyok. Ő aztán mindent megtesz, hogy a gyerekek ne unatkozzanak. A minap  például hozott néhány zsák őszi falevelet, hadd hemperegjenek a kicsinyek, otthon nem biztos, hogy lehet, mert koszos lesz a gatyó.
A blog olaszul van, de minden alkotás részletesen fotózva, így biztosan nekiláthattok. Már itt vannak az adventi dekorációk, és tavalyról is van jó sok használható ötlet.
Jó barkácsolást!

Az oldalt itt találjátok:
http://laclassedellamaestravalentina.blogspot.hu/

Okosít a torna? - okosító torna

Tanulási nehézség, magatartási problémák, beilleszkedési nehézségek. A fejlesztőpedagógus mindennapjait ezekkel a jellemzőkkel hozzá forduló gyerekek fejlesztése, terápiája teszi ki. Számos módszerrel végezzük a munkánkat, mindenki azzal, amire képesítése feljogosítja, illetve amelyik módszert specifikus képzésen elsajátította.

A tanulási nehézségek prevenciójában és terápiájában elengedhetetlen alap a mozgásfejlesztés. Sok szülő először nem is érti, hogy miért van rá szükség, hiszen hogy lesz abból olvasás, ha a gyerek egy szőnyegen gurul ide-oda.

A mozgásterápiák abból a közös elvből indulnak el, hogy az idegrendszer a mozgáson és az egyensúlyi rendszeren keresztül szerveződik. A gyermek első nyelve a mozgás, ezen keresztül érintkezik a világgal és ezen keresztül ismeri azt meg. Ahogy ügyesedik a mozgása, úgy fedez fel egyre nagyobb részt az őt körülvevő környezetből.

Mozgásfejlődése a törzsfejlődés folyamatát ismétli: a fejemeléstől kezdve a forduláson, majd a kúszás-mászáson át jut el a felegyenesedésig, a járásig, azaz a gravitáció legyőzéséig.

A mozgásfejlődés minden gyermeknél ugyanazt a fejlődési ívet járja be, egyénileg eltérő időhatárokon belül, mégis egy jól meghatározható időszakon belül. A lassabban fejlődő gyerek, vagy az egyes szakaszokat átugró gyermek potenciálisan veszélyeztetett a később kialakuló tanulási nehézségek szempontjából, de mivel az agy rendkívül plasztikus a gyermekkorban, így egyes funkciókat átvehetnek más területek, így több tényező együttes előfordulása vezet általában a későbbi valós zavarokhoz. Mindenesetre, a mozgásfejlődés rendellenességének oka és következménye van.

A csecsemő- és kisgyermekkorban zajlik az elemi mozgások kifejlődése, a funkcionális mozgások begyakorlása. Először a nagymozgások fejlődnek, később kapcsolódnak be a finommozgások.

A mozgásfejlődés mellett párhuzamosan zajlik a beszédfejlődés. A beszédprodukció is mozgásos tevékenység, csakúgy mint a később megtanulandó írás és olvasás.

Az iskolaérettség eléréséhez a mozgásfejlettség megfelelő szintje elengedhetetlen.

A fejlődés rendellenességei a következő problémákat okozhatják:

1. Tanulási problémák.
   
   
   1.1. Részképesség-zavarok
   1.1.1. Hyperaktivitás
   1.1.2. Kognitív funkciók zavarai
   • Percepció zavarai
   • Figyelem zavarai
   • Emlékezés zavarai
   • Gondolkodás zavarai
   1.1.3. Motórium zavarai
   • Izomtónus zavarai
   • Nagymozgások zavarai
   • Finom motorika zavarai
   • Cselekvéstervezés irányításának zavarai
   1.2. Komplex tanulási problémák
   1.2.1. Diszlexia
   1.2.2. Diszgráfia
   1.2.3. Diszkalkulia
   1.2.4. Hypermotilitás
2. Viselkedési zavarok.
   2.1. Agresszivitás
   2.2. Szorongás
   2.3. Beilleszkedési zavarok

A mozgásfejlődés fent említett folyamatát vizsgálja minden mozgásterápiás eljárás. Azt keresi, hogy van-e valamilyen elmaradás, a mozgás fejlődése során kialakult-e egy koordinált, jól egyensúlyozott, nem kompenzált természetes mozgás, és a hozzá kapcsolódó egyéb funkciók (érzékelés, észlelés) összhangban működnek-e vele, azaz milyen a gyermek szenzomotoros idegrendszeri fejlettsége.

A vizsgálathoz minden terápiás eljárásnak saját protokollja van, amit szintén a megfelelően képzett terapeuta betart.

A különböző életkorú gyerekeket, különböző eljárásokkal vizsgáljuk, illetve különféle mozgásterápiát javaslunk neki életkora,  nehézségei, esetleges elmaradásai függvényében.

Lemaradásban lévő gyermekeknél a megfelelő időben végzett intenzív mozgásfejlesztés csökkenti, esetenként meg is szüntetheti a nehézségeket. Mindez természetesen attól is függ, hogy milyen módszerrel, milyen rendszeresen végzik a terápiát, illetve a fejlesztés még olyan időszakban történjék, amikor az idegrendszer még újraszervezhető.

A mozgásterápiás eljárások normál fejlődésmenetű gyermek esetében is alkalmazhatók, hiszen egy tudatosabb, magasabb szintű mozgáskontroll pozitív hozadékú az ő esetükben is.

Ma Magyarországon számos terápiás lehetőség elérhető (földrajzilag sajnos nem egyenletes eloszlásban, és nem is mindig párhuzamosan).

Ebben a bejegyzésben a legelérhetőbb terápiás lehetőségeket veszem számba, a teljesség igénye nélkül, röviden.

A későbbiekben részletesen is írok majd külön bejegyzéseket arról, hogy milyen problémára melyik terápia ajánlható, illetve a szülők számára mit kell tudni az egyes terápiák alatt zajló folyamatokban, a gyerekben kialakuló esetleges regresszív tünetekről.

1. Katona-módszer

dr. Katona Ferenc neurológus professzor által kidolgozott módszer, mely a korai fejlesztésben, idegrendszeri károsodással született gyermekeknél alkalmazott. Alapelve, hogy a csecsemőnek végig kell mennie a csak az emberre jellemző (humánspecifikus) mozgássoron, ezáltal válik majd képessé a magasabb idegrendszeri funkciót igénylő bonyolultabb, finommotoros tevékenységre, mint az írás és olvasás is.

A terápia során ezen a mozgássorozaton viszik végig újra a csecsemőt.

2. Dévény-féle manuálterápia

Szintén a korai fejlesztésben alkalmazott módszer. Speciálisan képzett gyógytornász szakemberek manuális módszerrel, masszírozással állítják helyre az izmok és inak kóros állapotát, ezzel lehetővé téve a nem megfelelő mozgásos tevékenység végrehajtását. A cél itt is az idegrendszeri kapcsolatok újraszervezése, idegi kapcsolatok kiépítése a születés utáni időszakban még rendelkezésre álló tartalék idegsejtek aktivizálásával.

3. Ayres-terápia

Szenzoros terápia, ahol a gyermek különböző eszközökön elsősorban az egyensúlyi rendszert, az érzékszerveket ingerlő mozgásos feladatokat végez. A terápia non-direktív, ezért általában kisebb, szorongó, bátortalan gyerekeknél alkalmazzák. A terapeuták között sok a pszichológus.

4. INPP

A csecsemőkorban le nem épült, fennmaradt reflexek leépítésére szolgáló mozgásterápia. Jelenleg Magyarországon csoportos (iskolai) keretek között alkalmazható. Egyéni terápia végzésére a módszer hazai meghonosítója Zweegman-Kocsis Magda jogosult. A csoportos terápián akár nagyobb létszámú gyerekcsoport is végezheti a gyakorlatokat, melyek a csecsemőkori mozgásfejlődés szakaszait elemeire bontva tartalmazzák. Napi rendszerességgel kell végezni a gyakorlatokat, kb. 1 tanéven keresztül.

5. Alapozó terápia

A Doman-Delacato módszer alapján dr. Marton-Dévényi Éva által továbbfejlesztett módszer szintén az elemi mozgások újratanításával dolgozik. A gyakorlatok megadott sorrendben a csecsemőkori mozgásfejlődést követik: (fejemelés - fordítás - hason fekvő homorítás - úszómozdulat - kúszás - mászás - felülés - járás - guggolás - ugrás - szökdelések - dominancia megválasztásának és begyakorlása) A terápia általában csoportos, heti 3-szor 2 óra időtartamú. 

6. Lakatos Katalin féle TSMT (Tervezett szenzomotoros tréning)

A terápia során a gyermekek egyre nehezedő, előre megtervezett mozgásos feladatsorokat hajtanak végre, melyek célja az idegrendszer újraszervezése, az elemi mozgások, az egyensúlyi rendszer, a téri észlelés, a dominancia kialakítása, a hiányok pótlása. A terápia során általában heti két alkalommal, kis csoportos keretben zajlanak a foglalkozások.

7. Porkolábné Balogh Katalin- komplex prevenciós mozgásprogram

A fejlesztőpedagógia alapjainak letétele fúződik Porlolábné Balogh Katalin nevéhez. Munkássága elsősorban az óvodáskori prevenció kialakításában jelentős, így mozgásprogramját elsősorban óvodákban, vagy fejlesztőpedagógusok által tartott óvodás prevenciós foglalkozásokon alkalmazzák, általában kiscsoportos keretben. 

Ma számos művelődési ház, játszóház kínál óvis tornát, baba tornát, különböző zenés-mozgásos programot. Ezek nem egyenlőek a mozgásterápiás foglalkozásokkal, hiszen ott nagy létszámú csoportban, azonos programon vesznek részt a gyerekek, életkoruktól, mozgásfejlettségüktől, idegrendszeri érettségüktől függetlenül. Ezzel szemben a mozgásterápia egyénre szabott, vizsgálati eredményeken alapuló diagnózisra épül. Megadott időre kialakított egyéni fejlesztési terv alapján összeállított feladatsorokból áll, legalább 1-3 hónapra szóló terápiás időszak megtervezésével. 

Hatása mélyebb szintre hat, ezért okozhat átmeneti zavarokat a gyermek érzelmi-akarati életében,  megszakítása akár negatív következményekkel is járhat. Emiatt fontos, hogy megfelelően képzett szakember végezze.

Még élek:)

Nagyon-nagyon régen nem írtam új bejegyzést a blogra. Ez idő alatt sem tétlenkedtem, hanem rengeteget dolgoztam, és ezáltal számos élménnyel gyarapodtam. Pozitív és negatív egyaránt van közöttük, persze a végkicsengés mindig pozitív, különben nem lenne értelme holnap felkelni :)

A sok élmény aztán úgy kavarog az emberben, mint a hópihék a szélben, az sem tudom, melyik után kapjak.
Az idei év nehezen indult, a törvényi változások vicces helyzeteket teremtettek, de mi dolgozunk rendületlenül. Feladatunk a feladat ellátása, vagy a feladat kipipálása? Ezt nem tudnám megmondani. A rászoruló gyerek sok, mi kevesen vagyunk, bővítésre most sincs lehetőség. Így lehetséges, hogy már megint közel 60 gyerek jár hozzám fejlesztésre, ami lássuk be, heti 21 órában nonszensz.
Közben itt a mindennapi testnevelés, etika, ilyen és olyan szakórák, ami azt eredményezi, hogy délután még 8. órában is elfoglaltak  a gyerekek. Alig tudok időpontot egyeztetni, az órarendem permanens alakulásban van. Lassan feladom, várom a gyerekeket akkor és abban a felállásban, amikor és akivel éppen arra járnak... Majd differenciálok:)
Azért nem panaszkodom, a gyerekek megvannak, és ez örömmel tölt el. Folytatom a kultúrmissziómat is: új könyveimből olvasok fel, remélem, valahogy még rákapnak az olvasás ízére. Színházba is készülök velük, meglátjuk mi lesz belőle, majd beszámolok róla, ha összejön. Ültetgetem a magocskákat, meglátjuk, kibújnak-e a földből.

Örömöm így is van sok, így most ezekből szemezgetek:
- Régi és új tanítványok sokszínű egyvelege, mindenkit másért lehet szeretni, és mással tudnak az agyamra menni :)
- SNI gyerek nagy-nagy sikere az iskolai évfordulón, köszönöm neki, hogy az "én gyerekem".
- Jól alakuló csoportfoglalkozás kamaszokkal, igazi kamaszos lendülettel.
- Már van tükörtáblám, kedves karbantartó kolléga jóvoltából, hála neki.
- Még kedvesebb kollégám pozitív visszajelzése az egyik gyerkőcömről, aki az utóbbi egy évben rengeteget fejlődött - kibújt a csigaházból és analfabétából írástudóvá kezd válni.
- Rám figyelő nagy szemek, mosolyra húzódó szájak.
- Facebookos feladatbankom elindulása, és kezdeti döcögés utáni még csikorgó-nyikorgó működése.
- A Mocorgóház idei beindulása, újabb lehetőség a tanulásra és fejlődésre, új világ nyílik a picikkel.
- Szokásos de mindig értékelt megtartó ereje a munkacsoportunknak.
- Együtt gondolkodás, egyszerre rezdülés.
- Jókedvű reggelek, fáradt délutánok, de nem érzem nyűgnek, amit csinálok, ez ajándék.

Mindeközben sok téma megfordult az agyamban, amiről írni szeretnék, így nekilátok az írásnak és igyekszem  ilyen nagy szünetek nélkül folyamatosan vezetni a blogomat. (Ez még nem újévi fogadalom, és a fogadalmaim betartásával eddig is voltak nehézségek, gyaníthatóan ezután is lesznek:)
De meglepetéssel tapasztaltam, hogy vannak olvasóim, ez pedig már kötelez.

Rózsák és könyvek

Nagy rajongója vagyok az olasz irodalomnak, műfaji tekintetben mindenevő: Dantétól Bariccoig, Assisi Szt. Ferenctől Susanna Tamaroig. Szerencsémre eredetiben olvasom műveiket, így van szerencsém az itthon kevésbé ismert íróktól is szemezgetni.

Most Alessandro D'Avenia a kedvencem, aki egy 32 éves milanói középiskolai latin és olasz irodalom tanár. Két könyve jelent meg eddig, ebből az első magyarul is. Címe: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér. Kamaszokról szól kamaszoknak, és nekünk, akik pedagógusként, szülőként próbáljuk megérteni gyerekeinket. 

Alessandro könyvei mellett rendszeresen publikál, blogot is vezet: Prof.2.0 néven. (http://www.profduepuntozero.it)

Rendszeres olvasója vagyok, mert az oktatással, neveléssel kapcsolatos, nagy szenvedéllyel és éleslátással megfogalmazott gondolatai fontosak számomra. Szívemből beszél, de ő, az író sokkal szebben meg tudja őket fogalmazni. Továbbgondolásra késztetnek, felráznak, nem hagynak nyugodni.

Kértem, hogy járuljon hozzá, hogy megosszam az olaszul nem tudó magyar kollégákkal, szülőkkel is ezeket a gondolatokat, így ezt az ő írásbeli engedélyével teszem most meg.

Legutóbbi írásában Alessandro egy könyvet ajánl a figyelmünkbe: nem mai darab. Aldous Huxley Szép új világ című műve 1932-ben jelent meg. Sosem volt aktuálisabb, mint manapság.

Első fejezetében megismerhetjük azt a laboratóriumban megalkotott Világállamot, ahol a jelszó a közösség, az azonosság és az állandóság. Az embert,mint tömegcikket kezelik, nevelésük helyett kondicionálásuk zajlik. Cél a fogyasztó ember, aki érzelmeit, vágyait elnyomva uniformizált lélekként működik egy uniformizált világban.

Kondicionálásuk során, mikor könyvekkel és rózsaszirmokkal találkoznak, fájdalom éri őket, így tanítják meg őket arra, hogy tartsák magukat távol a tudástól és a természettől. Így lesznek érzelem és gondolkodásmentes, irányítható robotok.

Érdemes elolvasni. legalább az első fejezetet. http://ebookbrowse.com/huxley-szep-uj-vilag-nyomtathato-f451project-pdf-d146323701

Alessandro D'Avenia nekünk szegezi a kérdést: hogyan működnek a mai iskolák? Hogyan zajlanak a mai tanórák? Szókratész vitatkozva nevelte tanítványait. Ma néhány ezer évvel később, vajon kíváncsiak vagyunk-e a gyerekek gondolataira, vagy inkább csak arra, hogy fel tudják-e mondani a bebiflázott anyagot? Változott-e valami az elmúlt évtizedben, kompetencia alapú oktatás ide vagy oda?

Klasszikus tanóra (ma volt szerencsém végig ülni egy ilyet, a helyszín és az időpont, a tanár és az osztály irreleváns, ezer másik helyen lehettem volna): mi volt a házi feladat? Zöld ceruza, javít. Eredmény? Kinek lett mind jó? Feladat: mf. x.oldal y. feladat. Megold. Zöld ceruza, ellenőriz. Kinek lett jó? Kevés! Csak ennyinek??? Akkor írjuk fel a táblára a megoldást. Így kell csinálni. Értitek? Ki nem érti? (Mind ül csöndben és lapít...)

Egyszer nem hangzott el a "miért? a hogyan gondolkodtál? hogy jutottál erre a megoldásra? bizonyítsd be, hogy a te megoldásod a jó!"  mondatok bármelyike!!

Alessadro D'Avenia mozgalmat indított Olaszországban, "Rózsák és Könyvek" néven. Az élményt akarja visszaadni növendékeinek: a természetben és a könyvekben fellelhető élményeket, az önálló tapasztalatszerzés, az önálló gondolkodás fejlesztésére. Célja, hogy mások történeteinek megismerésével hozzájuttassa a gyerekeket saját maguk megismeréséhez. Csatlakozhatunk hozzá mi is!

Véleménye szerint a tanár-szülő-diák háromszöge az egyetlen olyan szerelmi háromszög, mely mindenkinek jó! Ebben a körben, ha év elején megszületik egy közös együttműködés, egy közös irány, akkor a tanár nem osztályozógép, a szülő nem kliens, a gyerek nem hallgató lesz, hanem mindenki főszereplője egy közösen megírt történetnek.

Ehhez a következőket javasolja: ne félévkor és év végén tartsunk fogadóórát, amikor már csak az eredmények felsorolása marad a klasszikus zárszóval: jó esze van, de lusta használni:) 

Kezdjük az évet fogadóórával, ahol ott van mind a három fél (gyerek is!) Beszéljük át, mi lehet a közös elérendő cél, ki mit tesz ehhez, ki mit vállal ebből. Jobban halad a csónak, ha egy irányba evezünk.

A tanév során válasszon ki minden tanár öt gyereket, akivel három havonta szabadon beszélget másfél órát. ez egy tanévben közel öt órányi beszélgetés. Legyen ez kötetlen, tervekről, vágyakról, félelmekről, örömökről, bánatokról. Majd osszák meg tapasztalataikat a kollégák. Ezért a sokszor öt gyerekért máris többet tettünk, mint eddig bármikor. Utána jöhet következő sokszor öt gyerek :)

Naív, romantikus, idealisztikus gondolat? Nem hiszem. Ezért jöttünk erre a pályára, nem tananyagot leadni és osztályozni. Az megy a laboratóriumban is. Mi emberekkel dolgozunk, akiknek ebben a konzumista világban nagy szükségük lenne újra rózsákra és könyvekre. Ki fogja nekik megmutatni? Merre indítjuk őket? A világra nyitunk, vagy a laboratórium ajtaját csukjuk rájuk?

Mit gondoltok? 

Alessandro D'Avenia könyvét ajánlom minden kamasz tanítványomnak, szüleiknek és tanáraiknak szeretettel!

http://olvassbele.com/2011/11/21/alessandro-davenia-feher-mint-a-tej-piros-mint-a-ver-reszlet/

Gyorsítás- kiscsoportból nagycsoportba, középsőből iskolába?

Az utóbbi időben többekkel beszélgettem a hatéves kori beiskolázás körül kialakult helyzetről.

Amint tudjuk, az új Nemzeti Köznevelési Törvény (NKT) a kötelezővé tette a beiskolázását azoknak a gyerekeknek, akik az adott év augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket.

Mit jelent ez a gyakorlatban idén szeptemberben, amikor a törvény már hatályos?

Hirtelen megnőttek a gyerekek a szemünkben! A középsősök az oviban egy szempillantás alatt nagycsoportosokká avanzsálódtak, hiszen egy évvel korábbra került sokaknál az iskolába kerülés ideje. Eddig még azt hittük, majd hét évesen, most meg már csak pislogunk, mindjárt jövőre!

Zsupsz, a középsőt ki is hagyhatják! A most óvodába menő kicsik közül a nagyobbja lehet egyből középsős!

El is kapják őket a lelkiismeretes szakemberek: az óvónéni beveszi őket az iskolaelőkészítő foglalkozásokba, a logopédus villámgyorsan a terápiás csoportba. Jönnek a nevelési tanácsadó szakemberei hopsz, őket is az őszi szűrésbe, hiszen, ha gond van, fejleszteni kell, hogy mire jön a beiskolázás tavasszal, már iskolaérett legyen a gyerek.

A létszámok felduzzadnak, a pedagógusok a fejüket fogják. Nézik a törvényt balról, aztán jobbról, keresik a megoldást...

A tanító nénik pedig az iskolában szembesülnek vele: ahol eddig 25 gyereket kellett leültetni,  most 32-nek kell a hely. Ahol eddig elvétve volt 6 éves, most többen lettek. Együtt tanul a 6 éves, a 7 éves és a 8 éves, ugyanabban az első osztályban.

Óriási különbségekkel. A kisgyermekek életében két év nagy idő! Sokat fejlődnek néhány hónap alatt is, nemhogy két év alatt! Míg a hatéves a ceruzát is nehezen fogja, egész testével ír, hamar fárad, addig ez a nyolc éves gyereknek már nem feltétlenül jelent problémát.

Nem azonosak a képességek, a fizikális adottságok és szociális készségek. Nem az a baj, hogy a hatéves iskolába megy. Az a baj, hogy abba az iskolába megy, ahová a hét és a nyolc éves. 

Ez esetben egy óvodás érkezik az iskolába!

Nagyon fontos lenne, hogy ehhez a helyzethez alkalmazkodjon az iskola, megértse az óvoda-iskola átmenet szükségességét, és ne ugyanazokkal a módszerekkel akarja tanítani a hatévest, mint a nagyobbakat.

De nem kívánunk lehetetlent a pedagógustól, amikor a hirtelen megnőtt létszám miatt akár 30 fős osztályokban kell három korcsoportból érkező, egészen más fejlettségi szinten álló gyerekeket azonos- központilag kiadott- kerettanterv alapján tanítania? És akkor az egyéni különbségekről még nem is beszéltünk...

Már megint egy felülről ránk kényszerített helyzet, ahol a pedagógus, mint leleményes akrobata kell lavírozzon, sötétben a szakadék szélén.

Ti hogyan lavíroztok, kedves kollégák, kedves szülőtársak?

Felturbózva - magatartászavar az iskolában

Egy pár napja hallgatok, mint a sír. Egyszerűen beszippantott a tanévkezdés. Ha néhány órára kiteszem a lábam az iskolából, már történik valami! 

Már-már menetrendszerű, hogy szeptember első hetében, az első osztályban égető szükség lesz a segítségünkre. Minden évben érkezik hozzánk egy-egy kakukktojás, aki már az első héten megmutatja a foga fehérjét.

A kis ördög egy aprócska elsősnek álcázza magát, olyan pici, hogy félünk, elvész az iskolaépületben. Időnként fiú, időnként lány gúnyába bújik. Akárki is, egy biztos, dühe óriási, csillapíthatatlan, tekintélyt nem tisztelő és fizikailag sem lekicsínylendő. A tanítónéni sajgó lábszárán tapasztalhatja meg az erőt, sokszor több pedagógus karjának szorítása sem elegendő a kis ördög megfékezésére.

A többi gyerek döbbenten néz, a tanítók tehetetlenek.

Hamar megszületik a stratégia: vizsgálat, gyógyszer, speciális iskola - mindezt gyorsan!

Szorít az idő: megtudja a többi szülő, hogy mi zajlik az iskolában, már íratják is máshová a gyereküket. Rémes látomás: kiürülő osztály, presztízsveszteség, bezárás. (Budapesten erre elég jó esély van, itt mindig van a környéken egy másik iskola, könnyű elmenni, könnyű elküldeni).

Kaphat-e esélyt a gyerek, aki mindezt előidézte? Kaphat-e esélyt a pedagógus, aki idővel tán megbirkózna vele? Kaphat-e esélyt a többi gyerek, hogy elfogadja, megértse? Kaphat-e esélyt a szülő, hogy belássa, segítse?

Integráció van, elvileg sokféle problémával küzdő gyerek került a többségi általános iskolába. Évek óta alakul, formálódik az iskolai közösség, kirekesztőből elfogadóvá, befogadóvá válik. Így fogadják el és be a kerekesszékest, a tanulási nehézséggel küzdőt. Maguk módján segíti őt tanár és diák. De mindez az elfogadás csődöt mond, ha a magatartás a tünet. Tehetetlenségünk óriási, szabadulni igyekszünk hát a tehertől. 

Ebben a nagy igyekezetben nehéz empátiával fordulni a kis ördögfióka felé. Látni, hogy óriási feszültsége őt feszíti a legjobban. Mögé nézni- mi munkál, mi a háttér, mi a megoldás? Kipróbálni,mi motiválja, mi nyugtatja meg, mi hozza ki a sodrából? Hiszen nálunk a pedagógiai, pszichológiai tudás, mi rájöhetünk, mi a mozgatórugó az ösztönös cselekedet mögött. 

Ebben a esetben is a szülő a legfőbb segítőtárs a megoldás keresésében: ha partnerünk, előbb-utóbb tudunk majd együtt gondolkodni, egy cél érdekében cselekedni. Ha elszenvedője gyermeke problémájának, megérdemli a segítséget. Ha előidézője gyermeke problémájának, szüksége van segítségünkre.

A helyzet megoldásában harmadik társunk az idő: az első héten kitörő pánik rossz megoldásokat szül. Várjunk, ne hozzunk megbélyegző döntéseket. Adjunk még időt a beszokásra, az ismerkedésre. Olyan nehéz annak a gyereknek, akinek már első osztályban homlokára kerül a jel. 

Segítsük egymást! Nem elvárható, hogy az a kolléga, aki "elnyerte" a kis palántát, egyedül oldja meg a helyzetet. Végtelenül kimerítő egy ilyen gyerek, állandó készültség mellette az élet. Legyen egy közösség feladata a nevelése, azáltal, hogy támogatjuk a közvetlenül vele foglalkozó kollégákat. Beszéljünk róla, keressünk közösen megoldásokat, a szakembereket is bevonva. Erre dolgozzunk ki cselekvési tervet, ne az eltávolítására. 

Tapasztalatom az, hogy az integráltan nevelhető magatartási nehézséges gyerekek, ha befogadó közegre lelnek, képesek elsajátítani a csoportnormát, és viszonylag jól megállni benne a helyüket. Csak ezt nem várjuk ki. Nem várjuk meg, míg munkánk gyümölcse beérik, így minden egyes ilyen gyerek esete kudarc a sikertörténet helyett. Pedig ezek a sikerek igazán nagyok, továbblendíthetik az embert a holtpontokon. 

Miért nem küzdünk értük vállvetve?

Home training

Lassan felveszem a tanév fonalát, egyre több ismerős gyerekbe akadok az iskola folyosóján, akiket idén is fejleszteni fogok. Szerencsémre van néhány, aki megismer, ezek szerint mégsem változtam olyan sokat a nyáron :) A többiekhez jó lesz óvatosan közelíteni, nehogy megijedjenek :))

Új év, új remények: megint kitaláltam magamnak egy-két dolgot, ami hoz annyi plusz munkát, hogy végképp ne unatkozzak. Ilyen-olyan és amolyan egyéni és csoportos terápia, tanácsadás, konzultáció, weblap stb. Mindent a gyerekért :) Sajnos nagyon sokan vannak, így a létszám/óraszám arány olyan rémisztő, hogy látszik, segítség nélkül nem leszek hatékony.

Ez az a pillanat, amikor újra a fejembe férkőzik a gondolat a home trainingről. Ez ugye az az eset, amikor a terapeuta/fejlesztő valamilyen okból nem maga végzi a fejlesztést, hanem kiadja az a szülőnek. Speciális házi feladatnak is nevezhetnénk, azzal a különbséggel, hogy a megoldásmódra nem a szülőnek kell rájönnie, hanem nagyon pontos instrukciók szerint kell végeznie a feladatot.

Mikor alkalmazzuk: olyan esetekben, amikor a napi kevés idejű, de rendszeres gyakorlás sokkal hatékonyabb, mint a heti 2-3 alkalommal hosszabb ideig tartó foglalkozás. Általában valamilyen érzékszerven keresztül az idegrendszer stimulálása a cél, amit rendszeresen adagolt ingerekkel könnyebb változásra bírni.

Lehet ez mozgásgyakorlat bizonyos terápiák kezdeti szakaszában, vagy részképességfejlesztés is. Minden esetben vizsgálat előzi meg az alkalmazását, illetve a fejlesztő találkozása a szülővel, és a vállalások megbeszélése.

Tapasztalatom, hogy a szülők hálásak azért, ha kiderül, hogy milyen háttérproblémák állnak a gyermek alacsonyabb teljesítménye mögött. Örülnek, ha elmondjuk, hogy van segítség. Elvállalják, hogy részesei lesznek a folyamatnak: igen, gyakorolni fognak otthon!

Mindenki boldog. Még az első pár kontroll alkalmával haladásról számolhatunk be. Bár van aki már az első alkalommal őszintén közli, feladta. (Ezzel legalább van mit kezdeni.) Nagyon sok esetben azonban szép csendben elhal a kezdeményezés, a gyerek meséli, hogy már alig csinálják a feladatot, elfelejtették, későn értek haza, nem volt kedvük. 

Ilyenkor tétlenül állok, hogyan folytassak egy megkezdett terápiát, ha már nem abban a rendszerben tudunk vele dolgozni. 

Az okok nyilván annyi félék, ahány család van. Tapasztalatunk szerint a szülők túlhajszoltsága, az időhiány, a közösen eltöltött este rutinjának hiánya mind lehet oka a home training kudarcának. Ugyanakkor tapasztalom azt is, hogy sokszor a szülő sem tud teljes meggyőződéssel melléállni a kezdeményezésnek, nem tud hosszú ideig partner lenni egy olyan folyamatban, melynek a kimenetele nem rövidtávú és nehezen mérhető. 

A mozgásterápiáknál még ott a regresszív fázis is, ami azt jelenti, hogy a terápia elején a gyermek "szétesik", nyűgössé, babásabbá válik, ami ijedtséget vált ki a szülőkben, félni kezdenek a visszafejlődéstől. Ez természetes jelenség, de sokszor nehezen viselhető.

Fontos, hogy ezzel tisztába legyenek már a terápia legelején, de megélni nekik kell, ami időnként nagyon nehéz.

Újabb ok lehet az, hogy ez a szituáció a gyerek és felnőtt közötti viszonyt próbára teszi: rendszerességet, kitartást követel, következetességet a szülőtől. Azt látom, hogy a legtöbb szülő már nem szívesen kér számon a gyereken semmit az iskolai időn túl. Sokszor kínálnak fel alternatívát olyan helyzetekben is, amikor nem kellene feltétlenül döntéshelyzetbe hozni a gyereket. Ma a legtöbb család liberális vagy demokratikus elveket vall, ahol semmilyen szerepe nincs az autoriter döntéseknek. Már kisgyermek korban a gyerek dönt abban is, hogy vacsira milyen tejes pépet kapjon, és milyen színű legyen a zokni, amit felvesz. Ez persze nem baj, csak jellemzővé kezd válni, hogy a szülők már nem vállalnak fel olyan helyzeteket, ahol utasítást kell adni és nincs vita. 

Így nagyon nehéz később rávenni a gyereket, hogy alkudozás nélkül megcsináljon olyan feladatokat, amihez fáradtan, iskola és száz különóra után nincs kedve. A huzakodás megterheli a kapcsolatot, ezért egyszerűbb út ráhagyni a gyerekre.

Ahol viszont működik a home training, ott új lehetőség nyílik a szülő-gyerek kapcsolat elmélyítésére, a gyerek erőfeszítésének értékelésére. Ha a szülő is részese a gyakorlásnak, átérzi a gyerek helyzetét, benne van a fejlődésben, megvan az "egy húron pendülés". Lehetőség ez a gyereknek is arra, hogy megtapasztalja,  a szülő az ő problémáját nem rosszaságnak tudja be, nem hagyja benne magára. Növeli a bizalmat a családban, és folyamatos bizonyítékát adja annak, hogy a nehézségek legyőzhetők,  mindig érdemes cselekedni. Ezzel hosszú távra adunk pozitív megoldásmintákat az életben adódó nehéz helyzetekre!

Sokat gondolkodom azon, hogyan motiválhatnám jobban a szülőket, hogy vállalják fel ezt a feladatot. A fejlesztés egy szakma, de igazán az a gyerek fejlődik jól és küzdi le a problémákat, aki mögött ott a segítő család, aki nem elégszik meg annyival, hogy elviszi a gyermeket a szakemberhez, de hajlandó azzal együtt dolgozni, alkalmazni az ott megtanultakat az iskolán kívüli szituációkban is.

Szívesen megismerném a szülők gondolatait is a témában, biztosan árnyalná a képet az ő szemszögük.   Ha tudjuk, ki hogyan gondolkodik egy témáról, könnyebb közösen elfogadható megoldásmódokat kidolgozni. 

Várom a kommenteket, beszélgessünk róla!