A team munka nálunk az ún. Segítő team működtetésével valósul meg: ez egy olyan csapat, melyben a gyerek érdekében együtt dolgoznak a szakemberek (fejlesztőpedagógus, utazó gyógypedagógus, iskolapszichológus, gyermekvédelmi szakember, családgondozó, védőnő, osztályfőnők, érintett szaktanárok, napközis nevelő). Tehát egy-egy tanuló kapcsán minden érintett fél együttműködése vezet a leghatékonyabb segítséghez.
A nálam fejlesztett gyerekek többsége már szakvéleménnyel rendelkezik, melynek javaslati részében egyértelműen megfogalmazott a lemaradás mértéke, annak területei és a segítségadás módja. Ma a törvényi rendelkezések lehetővé teszik, hogy az iskola a szakértői véleményben leírt javaslat alapján mentesítő határozatot hozzon, azaz előírja az egyéni bánásmód, egyéni haladás lehetőségét, esetleg résztantárgyak, vagy egész tantárgyak osztályozása alóli felmentését.
A különböző szakértői bizottságok ( a Nevelési Tanácsadó március 1-től, mint Tankerületi Szakértői Bizottság szintén szakértői véleményt készít) változatos javaslatokat szoktak megfogalmazni a gyerekekkel szembeni bánásmódra vonatkozóan. Ezek az eltérések a vizsgáló hely szerint, a vizsgáló személy szerint és természetesen a vizsgált gyerekek egyedi problémája szerint némileg eltérhetnek egymástól.
Egyben azonban hasonlítanak: a többségi pedagógus (osztálytanító, szaktanár) felé is megfogalmaznak ajánlásokat, hiszen ezt számukra törvényi előírás és lehetőség is.
Sokszor tapasztalom, hogy az osztályban dolgozó kollégák számára a szakvélemények nem teljesen érthetőek, nehezen tudják mindennapi munkájukra lefordítani. Szívesen segítenének a gyerekeknek, csak épp nem tudják hogyan. Ezért talán nem haszontalan, ha megosztok néhány ezzel kapcsolatos gondolatot.
A tanulási nehézséggel küzdő gyermekek többsége lasabban sajátítja el a tananyagot. Sérült az ingerfeldolgozás bemeneti rendszere: nem megfelelő vagy az észlelés, vagy a megértés, vagy a tárolás. Ez azt jelenti, hogy nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt az erős oldalát, ahol az információ nagyobb eséllyel eljut hozzá, és meg is marad a fejében. Az erős oldal használata nagyobb sikerélményhez juttatja, kompenzálhatja a nehézségeket, miközben természetesen a fejlesztő foglalkozásokon zajlik a gyenge oldalak fejlesztése.
Tehát, ha egy gyerek vizuálisan gyenge, nehezen olvas, a látott ingereket nem tudja megjegyezni, de jól tanul hallás útján, akkor ne habozzunk őt ezzel megsegíteni. A szöveget olvassuk föl számára, kérjük meg erre a szülőket is. Ha nagyobb osztálylétszámnál gondot okoz ez számunkra, használjuk ki a tanulópárban rejlő lehetőségeket: mindkét félnek hasznos, annak a tanulónak is, aki segít és annak is, akit segítenek.
Volt olyan tanítványom, - egy diszlexiás kislány -, aki miután egyest kapott a szövegértő dolgozatára, ugyanazt a szöveget egyszer meghallgatva, 100%-ban helyes választ adott a kérdésekre ( amit szintén felolvastam neki). Kérdés, hogy akkor az ő szövegértése most egyes, vagy ötös? Mit mértem? Ebben az esetben az önálló olvasása volt egyes, hiszen olyan gondja volt a technikai kivitelezéssel, amely nem tette lehetővé a szöveghez való hozzáférését. Ezért van diagnózisa arról, hogy diszlexiás.
Önálló feladatmegoldásnál, dolgozatoknál tehát fel kell olvasnom a feladatokat, és meg kell győződnöm róla, hogy a gyerek megértette, hogy mit kell csinálnia. Ez megint csak nem lehetetlen, hiszen az osztályban biztos van jópár olyan gyerek, akinek ez jól jön, belőlük szervezhetek egy csoportot, akik meghallgatják a feladatot, míg az ügyesebbje ezt önállóan elvégzi.
A dolgozatok esetében a legtöbbször azzal a megoldással találkozom, hogy a fejlesztésre szoruló tanuló is ugyanazt a dolgozatot kapja,mint a többiek, csak
- több időt kap a feladatok megoldására, pl. írhatja a szünetben, vagy a következő órán is
- néhány nehéznek ítélt feladatot a pedagógus áthúz, ezt nem kell a gyereknek megcsinálnia.
Én egyik változatot sem tartom szerencsésnek. A több időt azért nem, mert az amúgy is fáradékonyabb gyereket jobban megterheljük, mint a jobban haladó társait. Ha a dolgozat a szünetre nyúlik, a büntetés már dupla. Tehát jobb, ha kevesebb feladatot kap, annyit, amennyit ő is képes 45 perc alatt megoldani.
Ezt a megoldást azonban ne a fölös feladatok áthúzásával tegyük. Azt üzenjük vele: erre úgy sem vagy képes. Arról nem is beszélve, hogy a sok felesleges vizuális inger mennyire megzavarja azt, aki nehezen választja el egymástól a lényeges és lényegtelen dolgokat.
A megoldás a külön feladatlap szerkesztése. Macerás, de megéri. Semmivel sem kerül több időbe, mint megíratni a rosszul sikerült dolgozat javítódolgozatának a javítódolgozatát. A fejlesztőpedagógussal karöltve még könnyebb, hiszen hasznos lehet látni, hogyan érvényesülnek a fejlesztő szempontok az adott tanuló esetében.
Az átszerkesztett dolgozat a következő módon készüljön:
- legyen világos szerkezetű! Nem szerencsés egy feladatot több alrészre bontani, ha mégis szükséges, ezek egymástól jól elkülönülten jelenjenek meg. (Előfordulhat, hogy ha a feladat a) pontja bal oldalon van, a b) pont pedig mellette a jobb oldalon, akkor a tanuló úgy halad a következő feladatra, hogy a b) pontot nem is látta.)
- az instrukciók egyszerűek és világosak legyenek, kerüljük az összetett mondatokat. Legjobb, ha lépésenként haladva kérjük számon az anyagot, nem egyszerre egy feladatban több dolgot.
- nagyobb betűmérettel segíthetjük az olvasást, hab a tortán: ha megtehetjük, nyomtassuk világoskék lapra a fehér helyett.
- döntsük el, hogy mit szeretnénk számonkérni:
pl. ha az írásbeli összeadás technikájának elsajátítását akarom megmérni egy matematikai nehézséggel küzdő gyermek esetén, megtehetem ezt olyan összeadások feladásával is, amelyben az egyes helyiértékek összeadásakor nem kell tízes átlépéssel számolni.
- ha egy gyereknek sérültek a nyelvi készségei, akkor jobb, ha a számonkérés nem esszé jellegű feladatokkal történik. Megoldható a kösd össze, húzd alá a helyes megoldást, egészítsd ki típusú feladatokkal is.
- ne vegyük el a magasabb osztályba járóktól sem a segédeszközöket! A matematika dobozt nem csak az első-második osztályban lehet használni, később is hasznos segítség. Minden, amit a gyerek jól tud használni, jöhet: az ujjai, a számegyenes, a százas tábla, a szorzótábla. Olvasásnál nem baj, ha a tévesztett betűpár ott lapul a tolltartóban és bármikor rá lehet pislantani.
- memoriternél nagy segítséget jelent, ha karikatúraszerűen egyszerű ábrákkal lerajzoljuk a verset (szép gyűjteményem van vicces rajzokból, hiszen mindenféle asszociáció megengedett.) A felmondásnál - ha szükséges- legyen előtte a rajz. Ugyanígy a "tanulós" tárgyaknál jól jön a gondolattérkép.
Sokat segíthetünk, ha figyelünk arra, hogy a nehézséggel küzdő tanulóink számára a saját dolgainak megszervezése akadályokba ütközik. Gondoskodjunk arról, hogy fel legyen írva a leckéje, akkor is, ha azon az osztályfokon ez már nem a pedagógus feladata. Itt is segíthet egy ellenőrző kérdés, vagy a barátai közül kiválasztott tanulópár.
Gyakran a felszerelés hiánya is problémát okoz, és rengetegszer panaszkodnak a szülők, hogy valójában ott volt a kérdéses könyv, füzet a táskában, csak a gyerek nem találta. Igen, ennyire rosszul tájékozódnak a saját holmijaik között is!
A szülők is segíthetnek azzal, hogy jelölik a különböző tantárgyhoz tartozó eszközöket, pl. nagy segítség, ha egy tantárgyhoz tartozó tankönyvek egyforma címkét, vagy akár egyforma borítót kapnak.
Ne feledjük: a fentiek olvasása során egy gyámoltalan gyerek képe rajzolódhat ki előttünk. Ez csak az érem egyik oldala. A tanulási nehézséggel küzdő gyermek bizonyos dolgokban elmarad az életkorában elvárható szinttől. Ezért soha ne az életkorát, hanem a lehetőségeit nézzük. Mindegy, hogy hány éves, az a fontos, hogy azt kérjük számon, amit még meg tud tenni, ne azt, amire képtelen.
Ez áldozatot jelent, pedagógustól és szülőtől egyaránt. Ez - jobb esetben - egy átmeneti állapot, de ezzel a hozzáállással segítünk, hogy ne alakuljanak ki másodlagos, viselkedéses tünetek a gyereknél, ami állandósíthatja a nehézségeket, és megnehezíti a beilleszkedést és felzárkózást.
Biztos ismeritek Ti is a mondást, a nyúltól senkise várja, hogy repüljön, az elefánttól se, hogy könnyedén ugráljon. Mi se várhatjuk el a gyerektől, hogy olyasmit tegyen, amire nem képes. De segíthetjük, hogy egyszer majd képes legyen rá.
Úgy látom, hogy ezt a témát befejezni nem tudom, csak abbahagyni. Később folytatom még, mert kimeríthetetlen.
Szívesen venném, hogy ha népes olvasótáboromnak van kérdése, ötlete a fentiekkel kapcsolatban, akkor feltenné kommentben. Akár konkrét eseteket is szívesen megosztok, tanuljunk egymástól!A párbeszéd híve vagyok:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése